DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel és Hamilton is az ötödiket célozza meg

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is egy esetleges újabb világbajnoki címmel már Fangióval kerülne egy polcra. A német úgy érzi, így sem lenne egy szinten a legendával, ennek okát is elmondta.

A Formula-1 mezőnyében immáron két négyszeres világbajnok található, nagy esélye van annak, hogy 2018-ban is ott lesznek mindketten a világbajnoki élmezőnyben. Várhatóan, jövőre nehezebb dolguk lesz a vélhetően tovább erősödő Red Bull és a nagyot előrelépő McLaren miatt.

Ha a rekordok terén utol is érné a tapasztalt német versenyző az argentinok ötszörös bajnokát, akkor is úgy érezné, nem válna egyenlővé vele. „Egyáltalán nem lenne ugyanaz, mivel ő sokkal rövidebb idő alatt vált ötszörös győztessé, jóval kevesebb futam kellett ehhez. Akkoriban szinte minden teljesen más volt” – utalt Fangióra Vettel.

Hamilton és Vettel közül valaki befogja jövőre Fangiót?


„Abszolút nem lehet összehasonlítani az akkori és a mostani autókat. A valaha volt egyik legjobb és legbátrabb versenyző volt a Formula-1 történetében” – tette hozzá a Ferrari német pilótája. Lewis Hamilton ugyanezt erősítette meg nemrégiben, szerinte akkoriban egészen más volt autóversenyzésben sikeresnek lenni.

„A motorsport egyik nagy ikonja. Abban az időszakban a veszély óriási volt, ennek ellenére rendkívül rövid idő alatt ért el nagyon sokat. Számomra óriási megtiszteltetés, hogy a határán lehetek annak, hogy egy szintre kerüljek egy ilyen legendával, mint Fangio” – ismerte el Hamilton.

A modern Formula-1-ben legkésőbb 20-22 éves korban már bekerülnek a nagy versenyzők (Max Verstappen mindössze tizenhét volt!) a mezőnybe, így jóval több idejük marad, mielőtt kiöregednének. Gondoljunk bele, hogy a szupertehetséges Alain Prost már 25 esztendős volt, mikor egyáltalán először indulhatott a száguldó cirkuszban, így vált négyszeres világbajnokká. Vele szemben a hollandnak azonnal nyolc év előnye van. Ayrton Senna pedig a maga huszonnégy évével akkoriban rettentő fiatalnak számított.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: