DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
F1

McLaren: Vandoorne közel van Alonsóhoz

A McLaren csapatvezetője azt gondolja, hogy a fiatal belga pilóta nagyon sokat fejlődött év közben, és a különbség közte és Alonso között nem feltétlen a valós erőviszonyokat mutatja.

A McLaren mindkét pilótájának nagyon nehéz éve volt: a Honda szenvedésével, folyamatos műszaki hibákkal és rajtbüntetésekkel kellett megküzdeniük mindkettőjüknek. Stoffel Vandoorne-nak ráadásul ez volt az első teljes szezonja a wokingiaknál, de kijelenthető, hogy a nehézségek ellenére helytállt a belga. Saját szezonját ő is pozitívnak érzi.

Zak Brown is a gondokat emelte ki eőször, amikkel meg kellett birkóznia a fiatal belgának: „Nagyon nehéz kezdet volt ez neki a megbízhatósági gondjaink miatt. Ő egy kezdő, és ráadásul sok pályán idén ment először.”

„Fernandónak megvan a 15 vagy 16 év F1-es tapasztalata, tehát ha adódott egy probléma, és emiatt csak öt kört tudott a pályán lenni, megtette, és ez a rutinjának köszönhető. Stoffel kihagyott néhány edzést, úgy, hogy sosem ment előtte az adott pályán, és öt köre volt megcsinálni a feladatát. Ráadásul a csapattársa a világ legjobb pilótái közé tartozik” - folytatta a McLaren vezérigazgatója mondandóját.

 brown-a-pilotakrol-2017



Az amerikai szakember elégedett Vandoorne teljesítményével, és szerinte a szezon második felében már közelebb került Alonsóhoz: „Ha megnézzük a rajta lévő nyomást és a körülményeket, nagyszerű hozzáállást mutatott, és a tempója egyre jobb lett, és most már közel van Fernandóhoz. ”

A McLaren főnöke bevallotta: ha újítás jött az autóra, azt a legtöbbször Alonso kapta meg, ezért is lehetett néha csalóka a két versenyző közötti nagyobb különbség: „Nem mindig kapták ugyanazokat a fejlesztéseket. Általában mindkét autó azonos, de voltak olyan időszakok, amikor csak egy új alkatrészt kaptunk, és tízből kilencszer a tapasztaltabb pilóta kapta meg az újítást.”

„Volt néhány verseny, ahol a különbség nagyobbnak tűnhetett, de ez a differencia az autó teljesítményéből adódott, nem feltétlen a versenyzői képességekből. Elégedett vagyok vele” - zárta mondandóját Brown.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: