DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton nem megy a Ferrarihoz

A Mercedes pilótája úgy tűnik hű lesz a németekhez, akikkel közösen idén már a harmadik világbajnok címét szerezte meg a hibrid korszak óta. A brit velük folytatná remeklését, nem máshol.

A Ferrari idén igazi kihívójává vált a Mercedesnek, de az olaszok végül alulmaradtak a német gárdával szemben. 2014 óta zsinórban negyedszer nyerték meg a konstruktőri és az egyéni bajnoki címet egyaránt.

Ennek köszönhetően nem csoda, hogy Hamilton nem szeretne csapatot váltani: „Nem tudom elképzelni, hogy a Ferrarinál vezetnék, és nem hiszem, hogy bármi változna.”

 hamilton-ferrari-2017



Nico Rosberg nemrég még azt jósolta, hogy egykori csapattársa nemsokára visszavonul az F1-től, de a brit következő mondatai nem ezt támasztják alá: „13 évre a Mercedeshez kötöttem magam, ami hosszabb idő, mint bármelyik dolgozó, vagy bármelyik másik versenyző pályája az F1-ben. Büszke vagyok rá, hogy náluk dolgozhatok, és remélem, itt fejezhetem majd be a karrierem.”

„A nagyobb nyomás és a kritikusabb szituáció sokkal jobb számomra. A Mercedes remek formában van, és nem látom bármi okát, amiért változtatni szeretnék” – zárta gondolatait Hamilton, aki szerint jövőre sokkal szorosabb lehet a harc a Red Bull-lal és a Ferrarival.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: