DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Ezért lehet igazán bizakodó a Sauber

Megoldotta a Sauber istálló az egyik legnagyobb problémát, ami miatt a középmezőnytől is leszakadtak év közben. Hosszú idő után sikerült a végére járni, így a jövő évtől újra előrébb törhetnek.

Pascal Wehrlein szerezte ebben a szezonban a Sauber mind az öt pontját, az összeset még az első félévben sikerült begyűjtenie. A második félévben azonban, sajnálatos módon a svájci istálló látványosan lemaradt a gyors és a lassú pályákon is, vezethetetlen autójuk és az egyre gyengébbnek számító, tavalyi Ferrari-motor miatt a pontszerzés legkisebb reménye nélkül kellett köröznie Wehrleinnak és Marcus Ericssonnak.

Az viszont jól látszott, hogy az utóbbi két-három versenyen hirtelen ismét tényezővé vált a Sauber, még ha ez pontszerzésben nem is nyilvánult meg. De hosszasan vívhatott McLarennel, Mercedesszel és Haas-szal is. A német versenyző szerint a csapat végre megoldotta a vezethetőségi problémákat, ettől lettek sokkal jobbak.

„Igazán erős verseny volt, ahogy Brazília is, bár ott az első körös bokszkiállás miatt azért furcsa futamunk kerekedett, mivel a leintésig már nem is cseréltünk kereket többet. Brazília óta újra nagyon kényelmesen érzem magam az autóban. Korábban komoly gondjaink voltak a versenyautóval. Egy sor alkatrészt kicserélgettünk, mire rájöttünk, pontosan mi okozta a vezethetetlenséget” – nyilatkozta Pascal Wehrlein.

A Sauber jövőre a középmezőny stabil tagja lehet


„Még hajszálpontosan most sem tudjuk, mi történt, mert az autó teljesen másképp viselkedett a nyári szünet után igen hosszú ideig. Ebből is tanulnunk kell. De végül csak megtalálta a probléma forrását a csapat még az év vége előtt. Nagyon boldog vagyok, ahogy az autó a versenyen viselkedett”.

Charles Leclerc és Antonio Giovinazzi miatt nem lesz helye már Wehrleinnak a jövő évben a Saubernél (sem)? „Én innentől már nem tudok mit tenni. Reménykedek és imádkozok, hogy a személyemet érintő kérdésekben számomra jó döntés szülessen. Meglátjuk hamarosan” – tekintett előre nem túl optimistán a fiatal német.

Tény, hogy egy évnyi szenvedés után, nagyon könnyen lehet, hogy a jelentősen feljavuló Saubert már nem lesz alkalma élvezni a tehetséges német versenyzőnek. Ne feledjük, jövőre már a svájciak is megkapják a Ferrari legfrissebb erőforrásait.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: