DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Mercedes: A Red Bull magára vessen

Azok után, hogy a riválisok kritizálták a McLaren vétóját, ezúttal a Mercedes csapatfőnöke találta meg a Red Bullnál dolgozó kollégáját. Szerinte a motormizéria kialakulásában Horner nagyon is felelős.

Néha az lehet az ember érzése, hogy a mosolygó üdvözlések és kézfogások mögött állandó ellenségeskedés lakozik. A Formula-1-es csapatok kizárólag érdekből hajlandók együttműködni? Az FIA legújabb tervezete, miszerint a maximálisan felhasználható évi négy motort háromra csökkentenék jövőre, nem igazán nyerte el az istállók támogatását.

A Red Bull és a McLaren egyértelműen az elképzelés ellen foglalt állás, de például Lewis Hamilton sem repesne az örömtől, ha egy teljes szezonon át alaposan letekert motorral kellene versenyeznie. A Mercedes istálló főnöke szerint viszont éppen a bikák csapatfőnökének állandó panaszkodása okozta a jelenlegi helyzetet, úgyhogy magára vessen.

Nagy eséllyel, a jövő év a rajtbüntetések hullámáról fog majd szólni, Toto Wolff azonban úgy véli, a Red Bull és a többi partnercsapat akarta azt, hogy mindenáron olcsóbbak legyenek a motorok. „Ha a Formula-1 tényleg az őrület felé halad ezzel a szigorítással, nem kellett volna annyira nyomulniuk, hogy a motorok legyenek olcsóbbak nekünk pedig nem kellett volna belemennünk, hogy az FIA lépjen a költségek lefaragása érdekében” – reagált Horner panaszaira Wolff.

Horner és Wolff nincs egy platformon a motorkérdésben


„Így az eredetileg a szabályokban is tervezett négy motorról megyünk le jövőre eggyel, pedig az eredeti elképzelés nem volt rossz. Az egész amiatt van, mert a partnercsapatok mindenképpen kisebb költségeket akartak elérni az erőforrások terén, ennek viszont a jövő évi szigorítás lesz a következménye” – fogalmazott a Mercedes csapatfőnöke.

„Amennyire emlékszem, mindenki, aki csak a tárgyalóasztalnál ült, egyetértett ezzel és elfogadta. Mindannyiunknak jókora nehezítést jelent, de hát ebben állapodtunk meg” – tette hozzá Wolff. Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója szerint mindenkinek saját joga eldönteni, hogy feljebb tekeri a motort és vállalja a későbbi büntetést, ha elfogy a készlet, vagy inkább alacsonyabb fokozaton járatja, de akkor lassabb lesz. Igaz, egy Mercedes-motoros csapatnak igazán széles lehetőségei vannak.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: