„Kiválóan érzem magam, nagyon jó volt a köröm és roppant szoros volt végig az időmérő Sebastiannal, olykor Kimivel is. Kár, hogy Lewis az elején már kiesett az időmérőről, de legalább én hoztam a sikert a csapatnak. Nagyon örülök, hogy az élről indulhatok itt, Brazíliában. Biztos, hogy szoros lesz vasárnap a Ferrarival a küzdelem, pont ezért is fontos, hogy megszereztem az első kockát. Már most várom a versenyt!” – nyilatkozta mosolygósan Valtteri Bottas, aki hosszú hónapok óta először szerzett pole-pozíciót.
„Nagyjából elégedett vagyok a rajtpozíciómmal, bár szeretek legelöl lenni. Rendkívül szoros volt, úgy gondolom a vasárnapi nap rendben lesz. Sajnos a köröm nem volt tökéletes, kétszer is elfékeztem, az első és az utolsó kanyarban is hagytam jócskán időt. A végén valamit visszahoztam, de addigra már túl nagy lett a hátrányom. A Q3 első próbálkozásával még teljesen elégedett voltam, az utolsóban sajnos túl sokat hagytam. De nem aggódom túlságosan, holnap a versenytempónkat érdemes lesz figyelni” – fogalmazott a második helyen végző Sebastian Vettel, aki tehát a Ferrari versenytempójában bízik igazán.

„Lehetett volna jobb is, az első köröm nem sikerült túlságosan a döntő szakaszban, de az utolsó próbálkozásommal elégedett lehetek. A gumikra nagyon kellett figyelni, nagy terhelésnél nem igazán tartósak. Péntekhez képest rengeteget javult az autó, az időjárást viszont lehetetlen kiszámítani itt. Hosszú futamnak nézünk elébe, megpróbálunk majd mindent kihozni magunkból” – értékelte az időmérőt felemás érzésekkel Kimi Raikkönen.
Érdekes futamra számíthatunk vasárnap Brazíliában, Lewis Hamilton vélhetően a mezőny utolsó sorainak egyikéből kénytelen majd rajtolni (a pontos rajtpozíció a büntetések miatt még változhat), Daniel Ricciardo is hátrébb került a motorcsere miatt. A Ferrari versenytempója pedig általában jobb, mint a Mercedesé, így Bottasnak biztosan nagyon nehéz dolga lesz Vettel és Raikkönen támadásait kivédekezni.