DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton újra kézi váltót szeretne

A technológiai fejlődés megállíthatatlan az autósportban is, időnként azonban a legjobb pilótákat is a nosztalgia vezérli. Lewis Hamilton, ha tehetné, csak a kézi váltót engedné az F1-ben.

Emlékezhetünk arra az időszakra, amikor még nem létezett a Formula-1-ben a félautomata sebességváltó, a versenyzőknek minden váltáskor a jobb kezükkel el kellett engedniük a kormánykereket, akár a legveszélyesebb kanyarokban is és egy kézzel vezettek. Számos remek belső kamerás felvétel mutatta például Ayrton Senna küzdelmét az autóval az utolsó századmásodpercek kisajtolásáért.

Hamilton szívesen versenyezne ilyen váltóval, amivel Senna

Az újdonsült négyszeres világbajnok brit szíve szerint azt kívánná, hogy a most már évtizedek óta a kormánykeréken elhelyezkedő kis billentyűk helyett inkább a hagyományos, jóval nagyobb vezetési tudást igénylő kézi sebességváltók térjenek vissza a száguldó cirkuszba, bár úgy véli, erre gyakorlatilag semmi esély nincs.

„Ayrton Senna 1989-es McLaren-Hondáját vezethettem egyszer, egyszerűen elképesztő élmény volt, különösen a kézi váltója. Ha lehetőségem lenne, azt kívánnám, hogy a mai napig ilyennel versenyezzünk. Gondolják csak végig, mennyivel élvezetesebb lett volna a Fernando elleni küzdelmem legutóbb, ha egyik kezemet a kormányról le kellett volna vennem” – utalt a Mexikói Nagydíj hajrájában történt ütközetre Hamilton.



A technológia változása bő 30 év alatt, alul Hamilton idei kormánykereke

„Igazán pompás lenne, de a mai, a technológia által mindent átszőtt világban ez biztosan nem fog megtörténni. Azért remélem, hogy még az én versenyzésem idején egy jobb irányban indul el a Formula-1, mint ami most van. A legutóbbi szabályváltozások ugyan jók, de még bőven van mit tenni” – tekintett előre a négyszeres bajnok.

„Az eddigiek közül ez a kedvenc autóm, de nem fogok egyéni neveket adni a versenyautóimnak. Évente négy, öt, néha hat karosszériát is használunk, fárasztó lenne mindegyiknek külön neveket kitalálnom. Mindegyik más egy kicsit” – fogalmazott Hamilton, aki tehát nem követi Sebastian Vettelt ebben a szokásában.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: