DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Renault: Dupla vagy semmi

A még nagyobb fejlődés érdekében kockáztat a Renault és 2018-ra egy teljesen új autót épít annak ellenére, hogy a szabályok csak relatíve kis mértékben változnak meg jövőre. Megéri?

Tavalyhoz képest nagyon szép eredményt ért el idén a gyári Renault istálló, sereghajtóból stabil középcsapattá váltak a franciák, sőt, az év második felében tempóban már a negyedik erőnek tűnnek. Ez azonban kevés alkalommal járt értékes pontokkal, mivel az autó megbízhatósága erősen ingadozóvá vált, Nico Hülkenberg különösen sok egységet veszített már el emiatt.

Jövőre a halo elnevezésű cockpit-védelem kötelezően bevezetésre kerül, ezzel együtt is egészen minimális szabályváltozások lesznek 2018-ra, a Renault mégis úgy döntött, hogy nem az idei autót fejleszti tovább, hanem teljesen új alapokra helyezett, új versenyautót tervez. A munka már jó ideje folyik, az istálló pedig a pénteki edzésnapokat áldozza fel a jövő évi alkatrészek tesztelésére. Ez már Brazíliában is várhatóan így lesz.

„Remekül haladunk Enstone-ban a jövő évi versenygép tekintetében. Bár kevés dolog változik a jövő évi szabályozásban, így is tökéletesen új autónk lesz. Az aerodinamikai csomagunkból rengeteget tanultunk, a 2017-es Renault egyensúlya jó kiindulópont. De tudjuk, pontosan hol kell javulnunk, így arra számítunk, hogy jövőre még komolyabbat lépünk előre” – nyilatkozta Nick Chester, a franciák technikai igazgatója.

A Renault kockáztat, jövőre már a Force Indiát is átugraná a csapat


„Brazíliában a szabadedzéseken a 2018-as aerocsomag tökéletesítéséért végzünk majd méréseket néhány új alkatrésszel, ezzel segítve a további tervezést” – tette hozzá Chester. De mi lesz az erőforrással, ami az utóbbi hetekben különösen törékenynek tűnt? Mexikóban négy autóban is lerobbant a Renault-motor, igaz, Verstappen a francia gyár erőforrásával győzni tudott.

„Számos megengedhetetlen mechanikai meghibásodással szembesültünk Mexikóban, egyértelmű célunk, hogy nagyon gyors és biztos megoldást találjunk erre a problémára. Az előző verseny megmutatta a gyengeségünket, túl nagy hangsúlyt fektettünk a teljesítményre a megbízhatóság kárára” – ismerte el Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke.

Abiteboul szerint a francia motor rengeteget fejlődött ebben az évben, ez az eredményeken is meglátszik. A megbízhatóságot azonban még meg kell találniuk a gyári és a partnercsapatok miatt is. Ettől Max Verstappen győzelme sem téríti el a mérnököket. A Renault-főnök biztos abban, hogy 2018-ban a versenyképesség mellett a megbízhatóság is a francia erőforrás jellemzője lesz.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: