DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton oválpályán tesztelt titokban

A Mercedes háromszoros világbajnoka ezen a héten tesztelt életében először oválpályán. Annyira megtetszett neki Sato gyűrűje, hogy fejébe vette az Indy 500 megnyerését a brit ász?

Az eseményről korábban semmi sem szivárgott ki, de még Austinba érkezése előtt Lewis Hamilton egy Formula-1-es autóval a héten pályára gurult egy amerikai oválpályán. Ez némileg meglepő amiatt is, mert amikor Fernando Alonso idén májusban Indianapolisban szerepelt, háromszoros világbajnok riválisa nem úgy tűnt, mintha nagyon érdeklődne Indy iránt.

Lewis Hamilton maga posztolt egy rövid videoklipet Twitter oldalán azzal a címmel, hogy: „Szigorúan titkos, pszt!”. Ezen kívül a tesztről különösebb részletet nem árult el sem ő, sem a hozzá közel állók. A közösségi médiát napi szinten használók azonban szinte biztosak abban, hogy a Pocono versenypályán vezethetett a brit pilóta, Pennsylvaniában, egy tavalyi Mercedes W07-est.

Pocono egyébként nem klasszikus oválpálya, a kanyarok dőlésszöge is jóval kisebb, mint például Indianapolisban, ráadásul csak három kanyarból áll és inkább egy háromszög alakot ír le. Fernando Alonso az idei évben mindenkit meghökkentett, amikor áprilisban bejelentette, hogy nem vesz részt a bő egy hónappal később megrendezendő Monacói Nagydíjon (főleg autója versenyképtelensége miatt), hanem az Andretti Autosport által felkészített McLarennel inkább a híres 500 mérföldes versenyen méreti meg magát.

Hamilton Mercedest tesztelt oválpályán, de továbbra sincs képben az Indy 500


Nagyot szólt a bejelentés, de még nagyobbat a spanyol szereplése, fantasztikus teljesítményt nyújtott az edzéseken, az időmérőkön és a versenyen is, többször vezetett a futamon, végül motorhiba miatt a hajrában sajnálatos módon kiesett. A győztes, Takuma Sato gyűrűje vajon meghozta Hamilton kedvét az Indy 500-hoz?

„Őszintén szólva nem igazán. Mindig is elismertem azokat, akik ott jól teljesítenek. Amikor Fernando ott versenyzett, részben megnéztem, elképesztően izgalmas volt. De személy szerint jelenleg nincs semmilyen késztetésem arra, hogy részt vegyek én is. Talán egy napon azért ott is jelen leszek, de az éles versenyen nem tervezem megméretni magam” – hárította el a kérdést Austinban Lewis Hamilton.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: