DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Renault: A McLarent is le kell győznünk

Amióta a McLaren leszerződött a Renault-val, a szakembereket foglalkoztatja a kérdés: a franciák szereztek maguknak egy új konkurenciát? A Renault azonban egyáltalán nem fél a wokingi istállótól.

Magabiztosak a Renault gyári csapatánál, különösen a hosszú távú célok tekintetében. Szükség is lesz rá, ugyanis az eddig a Honda-motor miatt évek óta szenvedő McLaren jövőre pontosan ugyanazt az erőforrást használja majd, mint a gyári Renault. Köztudottan kiváló a wokingi csapat aerodinamikailag, így nem lesz könnyű előttük végezni azonos erőforrással.

„A filozófiánkat nem változtatjuk meg, továbbra is az a hosszú távú célunk, hogy a gyári csapatunkat ismét a csúcsra juttassuk. Igen, az világos, hogy a mclarenes szerződéssel egy újabb kihívót szereztünk magunknak. Na és? Nem félünk a McLarentől. Ha véghez akarjuk vinni a tervünket, akkor mindenkit meg kell vernünk, őket is” – mutatott rá magabiztosan Cyril Abiteboul, a Renault technikai főnöke.

A gyári istálló 2005-ben és 2006-ban megnyerte a világbajnoki címet Fernando Alonsóval a volánnál, utána azonban nem jöttek a sikerek. 2016-ban tértek vissza gyári szinten (közben motorszállítóként 2010 és 2013 között zsinórban négy címet nyertek Sebastian Vettel vezérletével), ám az első évad gyengén sikerült, amire számítottak is.

A Renault nem fél a konkurenciától, mindenkit meg akarnak verni


Idén már jócskán beleerősítettek, a középmezőny stabil tagjai lettek, különösen Nico Hülkenberg, aki szinte egyedül vitte a hátán a csapatot az alulteljesítő Jolyon Palmerrel szemben. Ez a helyzet változik, a Toro Rossótól átszerződő Carlos Sainz is igyekszik segíteni az istállót a konstruktőri ötödik hely megszerzésében.

A pilótakérdés hosszabb távon? Nem titkolta a gyári Renault istálló, hogy a jövő év végén a lejárt szerződések miatt leakasztanának egy nagyobb nevet is (Ricciardo, Alonso és Hamilton is szóba került, bár nem igazán valószínű, hogy a brit ne a Mercedesszel hosszabbítana). A feladat pedig a McLaren oldalán óriási. Motorszállítóként 2013-ban nyertek utoljára világbajnokságot, csapatként 2006-ban, a McLaren pedig egyéni címet 2008-ban, konstruktőrit pedig 1998-ban (!) Mika Hakkinen és David Coulthard vezérletével.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: