DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Hartley: Felkészültem a Formula-1-re

Két nappal ezelőttig még csak fel sem merült a neve, most pedig már biztosan tudjuk, hogy az új-zélandi versenyző a jövő hétvégén bemutatkozhat az F1-ben. A WEC-bajnok szerint készen áll a kihívásra.

Amikor először felmerült, hogy Carlos Sainz renault-s átigazolása és Pierre Gasly suzukai elfoglaltsága miatt új versenyzőre lehet szüksége a Toro Rossónak, senkinek sem jutott eszébe, hogy a néhány éve több csapatnál is tesztelő, ám azóta a Formula-1-től eltávolodó Brendon Hartley-ra esik majd az istálló választása. Péntek este azonban a csapat hivatalosan is megerősítette, hogy az új-zélandi pilóta a jövő hétvégén bemutatkozik Austinban a visszatérő Danyiil Kvjat oldalán – Hartley a WEC japán fordulójának helyszínén, Fuiiban nyilatkozott erről:

hartley-wec-redbull-1



„Ez egy igazán őrült hét volt, minden olyan gyorsan történt” – idézi szavait a Motorsport.com szakoldal. „Jelen pillanatban szeretnék csak a mostani hétvégére koncentrálni, aztán amint ennek vége, teljes mértékben az óriási új kihívásra fogok összpontosítani. Rengeteg dolgot kell megtanulnom egy hét alatt, de ha őszinte akarok lenni, készen állok. Az itteni projekt sok mindenre megtanított, hiszen olyan srácokkal dolgozhattam együtt, mint Mark, Timo és Earl (Webber, Bernhard és Bamber – a szerk.), és a technológia is rendkívül magas szintű. Rengeteget fejlődtem versenyzőként. Elég sűrű hetem volt, de már várom az új kalandot.”

„Ez egy elképesztő lehetőség, egy valóra vált álom. Gyerekkorom óta vártam erre a pillanatra. Már nagyon várom, igyekszem a lehető legjobban kihasználni és mindenekelőtt élvezni” – tette hozzá Hartley. Csapattársa, a szintén új-zélandi Earl Bamber, akivel közösen megnyerte az idei Le Mans-i 24 órást és néhány órája pole-pozíciót szereztek Fujiban, ugyancsak elismerősen nyilatkozott róla:

„Az elmúlt években ő jelentette számomra a referenciát. Megérdemli a lehetőséget, és fantasztikus hír ez a teljes új-zélandi motorsport számára, hogy 33 év után ismét elérkezett a pillanat. Büszkévé fog tenni minket” – fogalmazott Bamber, egyúttal utalva Mike Thackwell 1984-es kanadai futamon való részvételére, amely máig az utolsó alkalom, hogy egy új-zélandi versenyző rajthoz állt az F1-ben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: