Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. december 17. vasárnap
F1

Hatalmasat fejlődhet a Sauber

Az idei sereghajtóval jövőre bizonyára számolni kell. A Sauber istálló a Ferrari hathatós közreműködésével óriásit léphet előre. Úgy fest, elbúcsúzik a svájci csapat a rajtrács hátsó régiójától.

A Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur elismerte, hogy a Ferrarival való együttműködés jövőre jócskán előrébb repítheti a mezőnyben az istállót. Az idei, 2016-os fejlesztésű olasz motor már egyértelműen a leggyengébb a Formula-1-ben, még a Honda is könnyedén veri. Jövőre azonban változik a helyzet, szinte a Ferrari mozgó tesztlaborjává válhat Vasseur csapata.

A szerződés szerint a Sauber is megkapja a legújabb, 2018-as fejlesztésű Ferrari-motorokat jövőre, valamint a teljesen új, Ferrari által fejlesztett jövő évi sebességváltót is, sőt, további meg nem nevezett alkatrészeket is átvesz majd az istálló. Jelenleg a 10. helyen szerénykedik a gárda, nem is igazán van reménye előrelépésre már idén, akkora a tempóbeli lemaradása, igaz, erre év elején készültek is.

Az ugrásszerű fejlődés azonban már a küszöbön áll, köszönhetően a Scuderia komoly segítségének. „Hatalmas támogatás ez a fajta partneri viszony a Sauber számára” – ismerte el a csapatfőnök a Motorsport.com szakoldalnak. „A lehető leggyorsabb fejlődési módnak nézünk elébe, három hónap alatt óriásit lépünk majd előre és rögtön fel is zárkózunk a középmezőnyre. Utána meglátjuk, mi lesz a következő lépés” – tette hozzá Vasseur.

A Sauber az erős motorral és más alkatrészekkel nagy segítséget kap jövőre

„Most az az első dolgunk, hogy az egészen közeli jövőre gondoljunk, a következő szezonra. Ugyanakkor házon belül is szeretnénk technológiai fejlődést elérni és lehetőleg meg is tartani, ezt nem szeretném feladni. Nem szeretnénk kizárólag a Ferrari óvó karjaira támaszkodni az autó továbbfejlesztésekor. Nagyon jó felszerelésünk van, a szélcsatornánk különösen remek. A megfelelő egyensúlyt kell megtalálnunk a saját fejlesztések és a Ferrari segítsége között” – zárta gondolatait Fred Vasseur.

Pilótakérdésben sem döntött még a Sauber, de az egyik ülésre legjobb eséllyel az F2 bajnoka, Charles Leclerc pályázik. Antonio Giovinazzit rebesgetik a másik helyre, de egyáltalán nincs még szerződése senkivel jövőre a Saubernek.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?