DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Szigorítanak a Sepangban megszegett szabályon

A Malajziai Nagydíjon kisebb botrány kerekedett abból, hogy több csapat is szárította autóik rajthelyét a startot megelőzően – most az FIA világossá tette, hogy a jövőben ezért büntetés fog járni.

Mint arról mi is beszámoltunk, a múlt heti Formula-1-es Malajziai Nagydíjat követően a Force India szóvá tette, hogy több csapat is fúvókával szárította a korábbi esőzések miatt vizes rajthelyeket a startot megelőzően. Márpedig ez elvileg tiltott, az F1-es sportszabályzat 22.3-as cikkelye ugyanis kimondja: „Az autók vezetését leszámítva a verseny résztvevői semmilyen más módon nem befolyásolhatják az aszfalt tapadását”. Ugyan a sportbírók észlelték az istállók tevékenységét, de azt nem jelentették, mivel nem érezték elég súlyosnak egy szabálysértéshez. A csapatoknál ráadásul az is kavart okozhatott, hogy a tavalyi Japán Nagydíjon még ugyanezt engedte a versenyfelügyelőség.

sepang-start-f1-2017-dppi-1



Most azonban az FIA Suzukában nyomatékosította, hogy a jövőben tilos lesz bármilyen módon szárítani az autók starthelyeit, ennek megszegéséért pedig büntetés jár – igaz, arra nem tértek ki, hogy pontosan milyen. A Motorsport.com beszámolója alapján hozzátették: lehetnek kivételes esetek, amikor ezt mégis engedélyezik, ám erről mindig értesíteni fogják az alakulatokat.

A Force India vezetőjét, Otmar Szafnauert ez csak részben nyugtatta meg: azt továbbra is hiányolja, hogy nem intézkedtek a sepangi szabálysértőkkel szemben. „Talán legközelebb fellebbezünk. Lehet, hogy a versenyfelügyelők elé visszük az ügyet, vagy ha szükséges, akkor elmegyünk akár egészen a Fellebbviteli Bíróságig is. Ha nincs büntetés, semmi sem akadályoz meg abban, hogy újból megtedd” – magyarázta Szafnauer.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: