DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Vettel a saját ellenségévé vált?

Sebastian Vettel az egyik leggyorsabb pilóta a Formula-1-ben, nem véletlenül négyszeres világbajnok. Az utóbbi időszakban azonban több szakértő szerint is kihívja maga ellen a sorsot a viselkedésével.

Több különböző problémára mutatott rá Martin Brundle, egykori pilóta, a Sky Sports szakértője a német pilótánál, ami végül saját magára üthet vissza, talán éppen egyik eredményét láthattuk Sepangban a lekörözéseknél. A brit ex-Formula-1-es versenyző elemzése utal azokra a megjegyzésekre is, amikor pilótatársait nem becsüli meg.

Számos alkalommal hallhattunk ilyet Vetteltől a rádión (lekörözések idején), mint például „Takarítsátok el előlem őt a pályáról”, vagy a legutóbbi verseny hajrájában Fernando Alonsóra panaszkodott olyan hangnemben, mint „Azt gondoltam, Alonso jobb ennél”, miután néhány kanyarig feltartotta őt a spanyolok kétszeres világbajnoka.

Brundle szerint nem egészen véletlen, hogy Alonso kevésbé volt készséges vele, mint Ricciardóval, valóban messze volt a segítőkésztől a spanyol elengedési manővere, de Vettel panaszkodása ironikus azok után, hogy szándékosan ment egy másik autónak oldalról Bakuban a biztonsági autós fázis végén. Úgy véli, Vettel magának okozta a korábbi megszólalásaival, hogy kevésbé készségesek vele a pályán.

Vettel felült egy másik autóra és a kormányát is elvitte, egyik sem helyes Brundle szerint


Úgyszintén kevésbé érthető a brit szerint a Lance Stroll-lal történt levezető körös ütközés, szerinte ugyanis feleslegesen kormányozta túl közel a Williamshez saját Ferrariját, lehetett volna óvatosabb, lassabb és körültekintőbb is, igaz, a kanadaira ez ugyanúgy igaz. De szerencsétlen esetben ez bizony tönkreteheti következő versenyét Suzukában is, ha valóban váltócserére lenne szükség, túl erősen dolgozott még a német pilótában az adrenalin a leintés után.

Utána ismét egy érdekes manőver a négyszeres világbajnoktól, Vettel ugyanis azzal is büntetést kockáztatott meg, hogy a technikailag neki kiképzett és formázott kormánykereket nem tette vissza a ronccsá vált autójába, hanem magával vitte, miközben ráadásul egy másik versenyautó oldalára ülve fuvaroztatta be magát a bokszba. Brundle szerint önmagában is mindkettő egy-egy vétség a jelenlegi szabályok ellen.

A szakértő szerint Vettel a saját épségét is kockáztatta ezzel, ugyanis miután egy versenyző teljes gázon teljesít egy futamot, utána a 300 kilométer/órás sebesség után lehet, hogy ő úgy érzi, lassan hajt vissza a bokszba váratlan utasával, de nem biztos, hogy érzi, hogy 80 helyett mondjuk 140-re gyorsított fel, ami már egyáltalán nem biztonságos egy versenyautó oldaldobozán üldögélve.

Mindehhez még hozzávette Martin Brundle a Szingapúri Nagydíjon mutatott túl rizikós rajtját, amikor keresztbevágott Max Verstappen elé, aminek végül csúnya tömegkarambol lett a vége. A brit televíziós úgy véli, Vettel idei érdekes hibái a világbajnoki címébe kerülnek végül, mivel úgy számolgatta, hogy ezek nélkül bizony végül Hamilton előtt végezne. Brundle szereti a teljes szívvel a vezetésért élő pilótákat, de szerinte Vettelnek saját attitűdjén finomítania kellene a jelenlegihez képest.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: