DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ezért csak kölcsönbe mehet Sainz a Renault-hoz

Régi vágya teljesült a spanyol F1-es pilótának, hiszen jövőre már gyári alakulat autójában tekerheti a kormányt, ez azonban nem jelenti azt, hogy kikerült volna a Red Bull szárnyai alól.

A Renault a Nico Hülkenberg-Carlos Sainz párossal áll rajthoz a 2018-as Forma-1-es szezonban: amíg a német maradása nem volt kérdés tárgya, a spanyolért komolyan meg kellett küzdeniük. A mezőny második felét érintő nagy motormizéria azonban a kezükre játszott, így sikerült kölcsönvenniük a szingapúri negyedik helyével karrierje legjobb eredményét elérő hispánt a Toro Rossótól.



Sainz azonban továbbra is Red Bull-támogatott, a csapatnak pedig opciós joga van rá 2019-re, ha esetleg Daniel Ricciardo, vagy Max Verstappen búcsúzni fog Milton Keynes-ből a következő szezont követően.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke egyértelművé tette, hogy „csak úgy” nem adják oda másnak saját nevelésű pilótáikat. „Számtalan kérést kaptunk a pilótáinkat illetően, szinte naponta, vagy hetente történtek ilyenek” - mondta a brit, aki nemrég úgy vélekedett, a japán Super Formulába „száműzött” Pierre Gasly lehet ideális utódja Sainznak jövőre, noha még Danyiil Kvjat sem rendelkezik szerződéssel.

„Amikor megáll a zene, tisztábban látunk majd, de türelmesnek kell lennünk. (A pilótáink) nem elérhetőek, s bár kölcsön lehet kérni őket, ez nem azt jelenti, hogy örökbe adjuk oda nekik. Ez biztosan nem fog megtörténni. Bármi is legyen Sainzcal, hivatalosan a Red Bull-család tagja marad” - tette hozzá Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: