DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

A McLaren-Honda elmúlt három évének kulcspillanatai

Amikor úgy tűnt, hogy megindultak felfelé, újabb lejtmenet következett, így pedig elkerülhetetlen volt a válás: kevés siker, annál több szenvedés tarkította a McLaren és a Honda közös útját az elmúlt csaknem három év során.

Eric Boullier bevallotta, hogy már a szezon előtti tesztek során látták, a Hondával való társulás nem fog jól elsülni, hiszen több mint két szezont követően is ugyanazok a problémák hátráltatták az alakulatot. A Sky Sports visszatekintett arra, hogy mi volt a tíz pillanat, amely meghatározta a két fél sorsát azóta, hogy a McLarennél első ízben szerelték be a japánok erőforrásait autóikba.

2014, Abu Dhabi

A McLaren ezt a szezont a Mercedes motorjaival teljesítette, de már a szezonzáró gyakorláson bevetették a sportágba 2008 után visszatérő Hondát. Az azonban már ekkor látszott, hogy a kapcsolat újjáélesztése rossz csillagzat alatt történt: az MP4-29-es mindössze öt kört tudott megtenni a két nap során.



2015-ös előszezoni tesztek

Sokan úgy gondolták, hogy a tél során a Hondának sikerül javítania megbízhatósági gondjain, azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy hosszú út áll még előttük. Fernando Alonso és Jenson Button is hat-hat kört teljesített az első két nap során, a 12 napos tesztidőszakra levetítve pedig mindössze 40 kör állt a nevük mellett - ráadásul átlagosan 2,5 másodperces hátrányban az éllovas Mercedes mögött.

2015, Ausztrál Nagydíj

Ilyen előjelek után nem volt meglepő, hogy az Alonsót tesztbalesete miatt helyettesítő Kevin Magnussen el sem jutott a rajtig, az már inkább, hogy Jenson Buttonnak sikerült - igaz, tökutolsóként, és egyedüli pilótaként, akit kétszer is leköröztek.

2015, Magyar Nagydíj

Az időmérő edzésen maga a spanyol kezdte betolni lefulladt autóját a boksz felé, az erről készült képek pedig ikonikus illusztrációi lettek a McLaren és a Honda szenvedésének. A spanyol másnap azonban ötödik helyével megszerezte első pontjait a szezonban, Jenson Button kilencedik helyével pedig rögtön kettős pontszerzésnek örülhetett a csapat.

2015, Belga Nagydíj

Néhány héttel később a csapatnak rekordszámú rajtbüntetést kellett lenyelnie: összesen 105 hellyel sorolták őket vissza a rajtrácson, mivel már ekkorra elhasználták a szabályokban engedélyezett erőforrás-elemeket. A Honda akkori főnöke, Yasuhisa Arai azt mondta, legújabb fejlesztéseikkel a Ferrarihoz hasonló tempóra lesznek képesek, mindez azonban hamis ígéretnek bizonyult: a pilóták csak a 17. és 18. helyeket tudták megszerezni az időmérőn.

2015, Japán Nagydíj

Fernando Alonso nem is választhatott volna jobb alkalmat a motorgyártó beégetésére, mint a Honda hazai pályáján, Suzukában: miután a spanyol nem tudta tartani a lépést a mezőnnyel, rövid, de annál mellbe vágóbb üzenetet kürtölt világgá a csapatrádión: „GP2-es motor…”

2016 - Az előrelépések hiú reményeket tápláltak

A McLaren-Hondának egyértelműen sikerült előrelépnie ebben az évben, hiszen a kilencedikről a hatodik helyre ugrott konstruktőrök között, és egyre többször sikerült bejutniuk a Q3-ba. Alonso 2015-ös, magyarországi ötödik helyétől azonban nem szereztek jobb eredményt, a spanyolnak is csak beállítania sikerült azt Monacóban. Ám ezt a javulást is győzelemként ünnepelték a csapatnál, amely jól mutatja, mekkorát zuhant a gárda néhány év alatt.

2017 - Egy rémes tesztszezon

A McLaren azt tervezte, hogy ebben az évben már a Mercedesszel fognak harcolni, messzebb azonban nem is állhattak volna a valóságtól. A MCL32-es autó kis híján több időt töltött a platón, mint a pályán, az utolsó két nap alatt pedig négyszer robbant le. A csapat tette meg a legkevesebb kört a nyolc nap során, leggyorsabb körük pedig három másodperccel maradt el a Ferrari által felállított szintidőtől. Olyan eset is előfordult, hogy ismeretlen vibráció rázta szét a motort, de itt merült fel először az is, hogy motorgyártót fognak váltani.

2017, Bahreini Nagydíj

Talán ez volt a McLaren-Honda legrosszabb hétvégéje a három év alatt: öt motorhiba, frusztrált Alonso („Soha életemben nem versenyeztem még ilyen kevés erővel") ráadásul kénytelenek voltak azt is elszenvedni, hogy utolsó helyen állnak a konstruktőrök között.

2017, Kanadai Nagydíj

A verseny előtt jelentek meg az első, szemmel látható repedések a partnerkapcsolaton, Zak Brown ugyanis ekkor beszélt először nyíltan a válás lehetőségéről a sajtónak, hozzátéve, hogy szerinte ügyfélmotorral is képesek lennének világbajnoki címet nyerni. Minderre rátett egy lapáttal, hogy Fernando Alonso szezonbeli első pontjaitól esett el, amikor két körrel a leintés előtt megállt alatta az autó. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: