DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A McLaren beleszól a Renault fejlesztéseibe

Az újonnan kötött megállapodásuk szerint a wokingiakat egyenrangú félként kezelné a francia motorszállító, így a McLaren a fejlesztésekbe is beleszólhatna - gyári csapat lehet belőlük 2019-re.

A legendás istálló jelenlegi versenyigazgatója, Eric Boullier úgy nyilatkozott, hogy a Renault-val kötött új megállapodásukkal 2019-re gyakorlatilag gyári csapatként versenyezhetnek majd a Formula-1 mezőnyében. Három év sikertelenség után a Szingapúri Nagydíj előtt vált hivatalossá a nagy múltú McLaren-Honda duó szakítása, a 2018-as idénytől a wokingi alakulat a franciákkal folytatja munkáját, míg a Honda a Toro Rossónál kötött ki. Bár a Renault erőforrása csak a harmadik legerősebb a riválisok egységei mögött, Boullier így is optimistán tekint az előttük lévő időszakra. 

boullier_kina_2017



„Három év után egy nehéz döntést kellett meghoznunk, mielőtt még túl késő lett volna” – nyilatkozta a 43 éves szakember. „Most egyszerre vagyunk felszabadultak és szomorúak, hiszen az eredménytelenség ellenére jó munkakapcsolatot építettünk ki a Hondával. A Renault bebizonyította nekünk, hogy a motorjuk versenyképes. Talán kissé hátrányban van a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest, de meg van benne a potenciál. Már dolgoznak a megbízhatóságot és a teljesítményt érintő fejlesztéseken, így jövőre még versenyképesebb lehet.”

Boullier külön kiemelte, van még egy-két pozitívuma, hogy most szerződtek le a franciákkal. Az egyik, hogy amint a Red Bull motorszállítót vált, a McLaren kvázi gyári alakulattá válhat. „A Renault-val való együttműködés másik előnye, hogy beleszólásunk lesz az erőforrás fejlesztésébe. 2019-re gyakorlatilag gyári kapcsolatunk lesz velük, ami mindenképp előrelépés az eddigi helyzetünkhöz képest.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: