DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

„Az idei fejlesztések a jövő évet is segítik”

Mivel nem vezetnek be gyökeresen új szabályokat a Formula-1-ben a következő évadra, jóval többen folytatják az idei autó fejlesztését is. Ez ugyanis nagyban segíti a jövő évi modellt.

Ezek közé a csapatok közé tartozik a Force India is, egyáltalán nem terveznek leállni a 2017-es autó folyamatos ráncfelvarrásával. Ez elősegítheti az istállót a jelenlegi negyedik helyük megtartásához, valamint a 2018-as kilátásokat is javítja.

Néhány istálló úgy gondolja, hogy az egyedüli nagyobb változás, a halo kötelező bevezetése olyan mértékben megváltoztatja a Formula-1-es versenyautók aerodinamikáját, hogy inkább már most a 2018-as fejlesztésekre fókuszálnak kizárólag. Vijay Mallya, a Force India csapattulajdonosa azonban úgy véli, a jelenlegi autóra is ugyanannyi figyelmet kell fordítani, többek között a negyedik hely megőrzéséért és az azért várhatóan érkező relatíve nagy mennyiségű pénzért.

A Force India év elején nem tűnt úgy, hogy a negyedik erő lehet, mégis így lett


A csapatfőnök szerint Szingapúrba is új alkatrészekkel érkeznek, ezek a 2018-as dizájnt is segíthetik már. „Hét verseny van még hátra az évadból, gyorsan eltelik a maradék idő. Csak ugyanazt kell folytatnunk, amit egész évben csináltunk. Nagyon konziztensek vagyunk, továbbra is ugyanez a célunk, hogy minél több pontot szerezzünk és minden adódó lehetőségünket kihasználjuk” – nyilatkozta Vijay Mallya.

„Nem álltunk le a VJM10 fejlesztésével, tovább folytatjuk, ez jót tesz majd a 2018-as autónknak is. Mindkét jelenlegi autónkra új fejlesztések kerülnek fel. Remek érzés a negyedik helyen állni a világbajnokságban. A monzai erős teljesítményünk gyümölcse is a dupla pontszerzés volt, ami már tizedszer történt az évadban. Az egész csapat kemény munkája ez a szuper eredmény” – tette hozzá a csapattulajdonos.

Az indiai istállónak jelenleg 58 pont előnye van a Williamsszel szemben, ezt nagy eséllyel meg tudják tartani Oconék a hajrában, a Williams utóbbi időben mutatott teljesítményét látva akár még növelni is.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: