DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Csapatsorrend a Mercedesnél: Eldőlt?

A gárda vezetői olyan nyilatkozatokat ejtettek el az F1-es Olasz Nagydíj után, mely arra utalhat, hogy ezentúl Lewis Hamiltont fogják támogatni a világbajnoki harcban.

A Mercedes kettős győzelmével megszilárdította előnyét a konstruktőri bajnokságban, egyéniben pedig idén először álltak élre: Lewis Hamilton három ponttal vezet Sebastian Vettellel szemben, aki csak a harmadik helyig jutott Monzában. A brit számára fontos, hogy kezdi lerázni csapattársát, Valtteri Bottast, hiszen már 41 pontos a differencia kettejük között - azt követően, hogy Magyarországon a háromszoros bajnoknak vissza kellett adnia harmadik helyét finn kollégájának.



„Lewisnak most három pontos előnye van, ez pedig Budapest miatt fontos” - nyilatkozta Niki Lauda a Sky Sports-nak. „Fantasztikus, nem is lehetne jobb. Valósággal szárnyaltunk, végig mi voltunk a leggyorsabbak” - tette hozzá az osztrák. A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff mintegy Lauda kommentjére reagálva így értékelte a versenyt: „Niki folyamatosan a három ponttal zaklatott az elmúlt hetek során, de remélem, ennek már vége.”

„A szezon során voltak olyan pályák, melyeken jók voltunk, a többiek pedig szenvedtek. A Ferrari itt tempóhiánnyal autózott, Szingapúrt pedig a mi gépünk nem szereti annyira - de megpróbáljuk a lehető legjobb munkát végezni majd. Ha visszagondolunk, mi történt egy hete, mindenki azt gondolta, hogy a Ferrari le lesz maradva, de eléggé megnehezítették a dolgunkat. Ezekkel az autókkal folyamatosan meg kell tanulni a leckét - például megérteni, hogy mi hiányzott most a Ferrarinál, máshol pedig mi nem találtunk válaszokat a szereplésünkre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: