DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Az F1 legjobbjait értékelte '79 világbajnoka

Jody Scheckter hosszú évek óta a száguldó cirkusztól távol éli mindennapjait, azonban figyelemmel követi a versenyzőket - most elmondta a véleményét Alonsóról, Hamiltonról, Vettelről és Verstappenről is.

Jody Schecktert sokáig a Forma-1 ügyeletes autótörőjének tartották, és kevés szó esett arról, hogy egy napon világbajnokká koronázzak majd, mi több, a Ferrarinál. 1979-ben ez is megtörtént, csapattársát, Gilles Villeneuve-öt megelőve, a Scuderia azonban Michael Schumacher 2000-es diadaláig nem találta az utat a sportág trónjára.



A dél-afrikai versenyző régóta eltávolodott a sportágtól, és biofarmot üzemeltet, az olasz La Repubblica című lapnak azonban elmondta véleményét a jelenlegi mezőny legjobbjairól és legtehetségesebbnek tartott ifjoncáról, Max Verstappenről. „Ő saját magamra emlékezet, arra, amilyen a kezdetben voltam, de talán erősebb is, mint én” - mondta Scheckter a Red Bull hollandjáról.

„Szívesen mondanám azt is, hogy olyan voltam, mint Hamilton, de olyan balesetekbe keveredtem bele, amilyenekbe ő sohasem. Vettel nagyon erős most, és volt korábban is, de három évvel ezelőtt kikapott Ricciardótól. Ami Alonsót illeti, nagyszerű a pályán, azon kívül viszont nem viselkedik korrekt módon, mint például tette azt a McLarennél (2007-ben)” - tette hozzá Scheckter. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: