DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

A Honda látja a fényt az alagút végén

Nagy talány idén a Honda Formula-1-es erőforrása, a teljesen félretervezett motor lassú és megbízhatatlan volt. A nyár második felére végre látják a japán szakemberek a helyes utat és óriási erőkkel fejlesztik a Spec-4-es motort.

Yusuke Hasegawa, a Honda F1-es projektjének vezetője a Magyar Nagydíj ideje alatt is biztató dolgokkal szembesült, de már a korábbi időszakban is látta a fejlődés jeleit, amit részben látunk a pályán is. Igaz, bőven van is honnan felzárkózni, mert a japán erőforrás egyelőre a négyből a leggyengébb motor a mezőnyben, a lemaradás még mindig tetemes.

Először az Azerbajdzsáni Nagydíjon sikerült a pontszerzés, legutóbb a Hungaroringen pedig az első dupla pontszerzés, igaz a magyar pálya szűk és kanyargós vonalvezetése igencsak kedvezett a jó aerodinamikával, de gyenge erőforrással megáldott McLaren-Hondáknak. Hasegawa már előre sejtette, hogy a Hungaroringen jól fog szerepelni az istálló. Így is látott olyan dolgokat, amiket már régóta szeretett volna.

„Nem mondanám, hogy magabiztos vagyok, de semmilyen problémával nem szembesültünk. Ez volt az első alkalom, hogy úgy fejezhettünk be versenyhétvégét, hogy egyáltalán nem történt semmi gond egyik autóval sem. Egyetlen apróbb probléma adódott Stoffel Vandoorne MGU-H alkatrészével még pénteken, de ez már tervezett volt, rengeteg kilométert futott már az az egység, egyébként is cseréltük volna, a tesztprogramját sem rontotta el” – elemezte a Magyar Nagydíj hétvégéjét a japán szakember.

Mennyire válik be a még az idén érkező Spec-4 erőforrás?


„A versenyen nyújtott teljesítménnyel kifejezetten elégedett vagyok. A középmezőnyhöz képest relatíve versenyképesek voltunk, közvetlenül a legjobb három csapat mögött akartunk végezni, ez sikerült is. Boldog vagyok, hogy úgy teljesítettük a versenyt, ahogy terveztük” – tette hozzá Hasegawa.

Ezalatt a japán gyártó gőzerővel dolgozik a „Spec 4” elnevezésű negyedik specifikációjú Honda motoron. A Spec 3 megfelelt végre az elvárásoknak, nagyban javult a motor megbízhatósága és tempóban is átlagosan 4-5 tizedet jelentett körönként. Így is a motorerő a McLaren gyenge pontja, az erőforrás hátránya számítások szerint még mindig kevéssel egy másodperc felett van körönként.

Sokat várnak a negyedik generációs motortól (amit mindenképpen még idén be akarnak vetni a japánok), leginkább az energiavisszanyerő-rendszer átdolgozásától, ami eddig a Honda leggyengébb pontja volt. A japán szakértők bizakodók, a borzalmas kezdés után ugyanis úgy fest, rátaláltak a megfelelő útra. Ameddig a megbízhatóságot nem sikerült ugyanis megoldani, addig nem tudtak a teljesítmény javításával törődni. A megbízhatóság nagyjából megvan, azóta relatíve rövid idő alatt egész takaros fejlődést ért el a Honda a tempó terén úgy, hogy az erőforrás nem robban le. Így is hosszú út áll még előttük, de látják a fényt az alagút végén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: