DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 19. vasárnap
F1

Vettel: Mindenünk megvan, hogy az élen maradjunk

Sebastian Vettel a világbajnokság első helyén töltheti a nyári szünetet, a négyszeres világbajnok szerint a sokat szidott Ferrari rászolgált az idei eredményekre és megvan a recept a folytatásra is.

A rutinos német ász a világbajnoki cím szempontjából nem tulajdonít túl nagy jelentőséget annak, hogy 14 pontos előnnyel kezdheti meg a nyári vakációt, de morálisan igen is nagy szerepe lehet a Ferrari számára, hogy az elmúlt évek megpróbáltatásai és éles kritikái után az idei évre felülemelkedtek a korábbi bajokon és képesek voltak visszatérni az élre.

Vettel vasárnap idei negyedik győzelmét aratta a Magyar Nagydíjon, ezzel növelte 14 pontra az előnyét fő riválisával, Lewis Hamiltonnal szemben. „Mentálisan ilyenkor sem rossz, de az első futam után vezetni a tabellát még jobban esett. De természetesen jobb érzés első helyen fordulni, mintha hátrányban lennék. A szezon még nagyon hosszú, még rengeteg verseny jön, sok dolog történhet” – tekintett előre a négyszeres világbajnok.

Vettel szerint jó esélyük van, hogy a második félév is kiválóan sikerüljön


„Még nagyon sok van hátra, de megvan mindenünk, hogy az élen maradjunk és remek második félévet fussunk” – fogalmazott optimistán Sebastian Vettel, aki szerint igazi jutalom a csapatnak, hogy a szezon első fele ennyire jól sikerült a Ferrarinak, az elmúlt évek szenvedése után pedig különösen jól esik lelkileg ez a csapatnak.

„Ha megnézed a szezon közbeni fejlődést, az is kellemes történet és eszünk ágában sincs leállni, folyamatosan fejlesztünk. Láthatjuk, hogy a többiek is hoztak sok-sok újítást, de mi úgyszintén és bejöttek, volt olyan, amit mi kitaláltunk, mások lemásoltak” – tette hozzá Vettel.

„Fejlődésünk és kemény munkánk kiváló bizonyítéka az első félévben elért eredményekben csúcsosodik ki. Teljes gázzal fogjuk nyomni ezután is, nem engedjük el” – zárta gondolatait a német csillag.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: