DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat
F1

Alonso nem jött lázba az új Honda motortól

Fernando Alonso pulzusát nemigen emelte meg az új fejlesztésű, 3. specifikációjú Honda-erőforrás. Szerinte teoretikus számokat egyelőre nem lehet elemezni, de üdvözli a kis javulást is.

Azerbajdzsánban még csak a pénteki edzésnapon tesztelte Fernando Alonso az új, frissített japán erőforrást, az adatok biztatóan alakultak, így a McLaren mindkét pilótája élesben is használja a hétvégén, Ausztriában. A végsebesség is jól alakult – magukhoz képest – és megbízhatósági gond sem merült fel eddig az új motorral.

Teljesen nem hagyja hidegen a kétszeres világbajnokot az újítás, de ugrásszerű teljesítménynövekedést nem vár a másik két motorgyártóhoz képest. A hírek szerint körönként három tized előnyt jelent majd az új Honda, de mivel az erőforrás pályától függően 1-1,5, de akár 2,5 másodperccel is le volt maradva, így ezek után is bőven van még hova javulni.

Alonso szerint ezzel még nem kerülnek az élmezőnybe


„A Honda éjjel-nappal dolgozik az erőforrás jobbá tételén, meg kell várnunk, míg láthatjuk, mire megyünk a frissítéssel, elméleti számokat nincs értelme kitárgyalni. Meglátjuk, amíg elemezhetjük, a teljesítményt hogy viszi át a pályára” – nyilatkozta Fernando Alonso.

„Bakuban már kicsit belekóstoltunk ebbe az új motorba, de akkor még nem aknáztuk ki teljesen a teljesítményét, mivel a programozásán azóta sokat javítottak. Most élesben is bevetjük, de ez még mindig csak egy kis lépés lesz előre, nem hihetjük azt, hogy hirtelen a legjobb ötbe kerülünk vele. De a kicsit is meg kell becsülni” – tette hozzá kicsit optimistábban a spanyol pilóta. Alonso egyébként Bakuban szerezte idei első pontjait, így a McLaren végre nem áll pont nélkül a tabellán. Annak ellenére sikerült a 9. helyet megcsípni, hogy a két McLaren a mezőny végéről indult a motorcserék miatti rajtbüntetések miatt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: