DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Stroll fennmarad a hullámhegyen?

A Williams istálló is visszatér Bakuba, ahol tavaly felállította a világrekordot a végsebesség tekintetében. A nagy kérdés, Lance Stroll lendülete megmarad-e, vagy egyszeri kiugrás volt Montreal.

Az azeri pálya az óramutató járásával ellentétes irányban halad, ezzel kicsit eltér az átlagtól. A Williams-Mercedes tavaly 373 kilométeres óránkénti sebességet ért el a hosszú egyenesben, így új világcsúcsot állított fel F1-es autóval. A Pirelli egyébként az ultralágy, a lágy és a közepes abroncsot szállítja Bakuba.

Paddy Lowe szerint vezérpilótájuk, Felipe Massa nagyon jól megbarátkozott az aszfaltcsíkkal a tavalyi évben, idén pedig csúcsformában versenyez, így feledtetni fogja a két héttel ezelőtti kanadai baleset miatti csalódását. Strollnál is pozitív hétvégére számít a technikai igazgató, miután Kanadában megszerezte élete első pontjait.

„Alig várom, hogy visszatérjük ebbe a szép országba, erre a különleges pályára. Rengeteg derékszögű kanyart találni, a végén pedig a 16-os kanyar után jön a padlógázas egyenes, egészen az egyes kanyarig, egészen magas sebességet lehet itt elérni. Tavaly itt kettős pontszerzéssel büszkélkedhetett az istálló, a kanadai kiesésem után különösen remélem, hogy sok értékes ponttal távozhatom innen egy erős versenyt követően” – tekintett előre Felipe Massa.

Massa remek formában van idén, Stroll pedig kezd belejönni?


„Baku számomra teljesen új élmény lesz, nemcsak, hogy nem voltam itt tavaly, hanem még TV-n sem láttam a futamot, mert éppen máshol versenyeztem. Nem tudom, milyen a pálya, még szimulátoron sem láttam, de sok jót hallottam a helyszínről. Új ország, új tapasztalat megint számomra. Egy időre ez lesz az utolsó teljesen új élményem, mivel sok olyan pálya következik majd, ahol már versenyeztem korábban” – mondta el Lance Stroll.

Ugyan a fiatal kanadai pilóta számára nagy siker volt és komoly ünneplésben részesült a montreali két pontját követően, de még sokat kell bizonyítania. Ami például kisebb árnyat vet legutóbbi sikerére, hogy a kiesettek közül Max Verstappen, Felipe Massa és Carlos Sainz is vélhetően előtte végzett volna, tehát jócskán kellett szerencse is élete első pontjainak megszerzéséhez. Most Bakuban ismét bizonyíthat Stroll, hogy megvan a kellő rátermettsége és ismeretlen pályán is könnyen tanul.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: