DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Készüljünk fel Azerbajdzsánra!

A hétvégén jön a második bakui F1-es futam, mely hivatalosan az első Azerbajdzsáni Nagydíj lesz: beharangozónkban a verseny nevével, hosszával, tempójával és más érdekességekkel is foglalkozunk.

Név

A második bakui futam az első Azerbajdzsáni Nagydíj lesz, hiszen a verseny tavaly még Európa Nagydíj néven futott. Az, hogy Baku Európában helyezkedik-e el, definíció kérdése, mindenesetre az elnevezés legalábbis vitatható volt. Persze ez nem példátlan az F1 történetében, hiszen volt már Luxemburgi Nagydíj Németországban, San Marinó-i Nagydíj Olaszországban, valamint Svájci Nagydíj Franciországban. Az Európa Nagydíjnak pedig már több helyszín adott otthont, Bakuhoz hasonlóan Donington is csak egyszer rendezte meg ezt a versenyt.

Kilométerek

A tavalyi évhez hasonlóan Bakuba ismét nagyon messziről, Kanadából utaznak a versenyzők, a távolság légvonalban csaknem 9000 kilométer. Idén még nem volt ennél nagyobb távolság két egymást követő futam között, legközelebb pedig csak ősszel lesz: Monzát és Szingapúrt ugyanis több mint 10000 kilométer választja el egymástól.

A versenypálya maga a naptár második leghosszabbika: 6003 méter, azaz pontosan 1001 méterrel rövidebb, mint a spái.

baku-f1



Sebesség

Bakuban található a versenynaptár egyik leghosszabb padlógázas szakasza, s a Williams saját mérései szerint Valtteri Bottas itt meg is döntötte a valaha volt legnagyobb Formula–1-es sebesség csúcsát 378 kilométer per órával. A hivatalos rekordot egyébként szintén ő tartja: Mexikóban 372,5-öt autózott.

Azeri pilóták

Soha nem indult még azerbajdzsáni versenyző F1-es futamon, ami a naptár több másik helyszínéről is elmondható: Bahreinről, Szingapúrról és az Egyesült Arab Emirátusokról. Egyhamar ez a helyzet nem is fog megváltozni valószínűleg, hiszen egyetlen azeri pilótának sincs szuperlicenszpontja.

Formában

A hétvégén bizonyosan új győztes és új pole-pozíciós születik majd, hiszen az eddigi egyetlen versenyen a már visszavonult Nico Rosberg szerezte meg az első helyet az időmérőn és a futamon is. A Force Indiára mindenképpen érdemes odafigyelni, hiszen amellett, hogy nagyon erős formában vannak, Sergio Perez tavaly másodikként zárta az időmérőt, s a versenyen is felállhatott a dobogóra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: