DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

„A motorszabály romba dönti a McLarent”

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója továbbra is új formulát sürget, kiszállásuk lehetőségével riasztgatva. A rivális McLarent és Hondát említette példaként, akik a V6 kudarcát bizonyítják.

A V8-as éra utolsó éveit uraló csapat, a Red Bull évek óta nincs kibékülve a jelenlegi V6-os hibrid szabályokkal, olyannyira, hogy a közelmúltban újra belengették: ha nem vezetik be a jövőben az általuk preferált motorokat – 1000 lóerő, egyszerűsített hibrid rendszerrel, költségplafonnal, független gyártókkal –, akkor távoznak a sportágból. Két évvel ezelőtt a Red Bull kellemetlen helyzetbe került, mikor egyetlen motorszállító sem akart erőforrást biztosítani nekik, és a Renault is csak nyomásra egyezett bele.

„A Formula-1-nek olyan motorra van szüksége, amely egyszerű, hangos, a költségei pedig nem lépik túl a tízmillió dollárt” – ismételte el májusi nyilatkozatát Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója, ezúttal a Salzburger Nachrichten lapnak. Marko azt akarja, a „képtelen motorformula” 2020-ban változzon, máskülönben lépni fognak.



„Az erőforrások hihetetlen technikai bravúrnak számítanak. Sajnos ez a közönséget egyáltalán nem érdekli, ráadásul a versenyző is a háttérbe szorul. Az őrület, hogy 20 millió eurónál többet kell fizetned egy motorért. És minden tetejébe irreleváns, hiszen ehhez a technológiához hasonló nincs a sorozatgyártású autókban” – támasztotta alá Marko, miért rossz az F1-nek a jelenlegi szabálykeret. „Lehetővé kellene tenni, hogy az olyanok, mint a Cosworth vagy Ilmor sikeresen és üzletileg kifizetődően gyárthassanak motort, amit aztán bárki megvásárolhat, legyünk azok mi, a Sauber vagy Toro Rosso.”

Az osztrák tanácsadó a McLarent említette példaként, amelynek a legtöbbet ártott a hibrid éra: „Már csaknem romba döntötte a McLarent, a szponzoraik elmenekültek. Egyszerűen a szabályok bonyolultsága miatt olyan nehéz egy világszintű cégnek is, mint a Honda, versenyképessé válni. A Liberty biztosított minket arról, hogy komolyan veszik a kérdést, Ross Brawn pedig dolgozik ezen az irányon. Néha ugyanis egy hozzá hasonló szuper mérnök sem ismeri fel a problémát.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: