DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Újra kiszállással fenyegetőzik a Red Bull

Az osztrák istálló a közelmúltban többször kijelentette már, hogy ha nem lesznek megfelelőek a körülmények az F1-ben, búcsúzni fognak - tanácsadójuk most ismét feldobta a fenyegetőzős labdát.

Amikor az energiaitalosok kapcsolata 2015-ben megromlott a Renault-val, és a többi gyártó sem kívánta őket ellátni erőforrásokkal, a csapat eljátszott a kiszállás gondolatával – de a téma az utóbbi időben sem lankadt. A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz nemrég úgy fogalmazott, hogy türelmesen várnak addig, amíg egy független motorgyártóval nem sikerül szerződést kötniük, Helmut Marko azonban azt nyilatkozta, hogy nem fognak végtelenségig várni egy versenyképes csomagra.



„A helyzet nagyon egyszerű: ezer lóerős motort akarunk, egy energia-visszanyerő rendszerrel, egységesített energiatárolókkal, ennek költsége pedig nem szabad, hogy meghaladja a húsz millió eurót” – nyilatkozta az osztrák az El Confidencial című lapnak. „Az új motoroknak hangosabbnak kell lenniük, a pilótáknak pedig nagyobb szerepük kell, hogy legyen. Ráadásul az olyan gyártóknak is megfizethetővé kell válniuk, mint az Ilmor, vagy a Cosworth.”

„Ha ezek a feltételek nem valósulnak meg, a Red Bull távozni fog az F1-ből. Két évvel ezelőtt a Mercedes nem akart motort adni nekünk, ahogyan a Ferrari sem, és a Renault-val is csak Bernie Ecclestone nyomására sikerült megegyeznünk. Elengedhetetlen, hogy az új motorokat a független gyártók is megengedhessék maguknak, mégpedig annak érdekében, hogy csökkentsük az autógyárak befolyását a Forma-1-ben” – tette hozzá Marko.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: