DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

McLaren: Új alkatrészek és óriási munka a háttérben

A McLaren-Honda istálló borzalmas idénykezdést tudhat magáénak 2017-ben. Ugyan a világot nem akarják megváltani Barcelonában sem, de új alkatrészeket és javulást igen.

A wokingiak csapatfőnöke, Eric Boullier szerint nem történik lényegi változás az istállónál a Spanyol Nagydíj hétvégéjén sem, ami a teljesítményt illeti, de bizonyos dolgokban derűlátóbb, mint eddig. Rá is fér a csapatra a javulás, ugyanis az eddig eltelt négy versenyhétvégén és az előtte történt tesztek nagy részén csak szenvedtek, főként a Honda erőforrásának megbízhatatlansága és lassúsága miatt.

A McLaren ebben az évben még mindig nem szerzett pontot, sőt, mindössze kétszer látta meg bármelyik autójuk a kockás zászlót a lehetséges nyolcból. Alonsónak ez még nem sikerült. Rendre a Honda-motor okozza a bajokat, megbízhatóság és tempó terén is. Ezen a balszerencsés csillagzaton mindenképpen változtatna az istálló. Most indul az európai szezon, ám most még ugrásszerű javulást nem várnak.

A McLaren még nem számít megváltásra, de gyorsulásra igen


„Az idény kezdete, a távoli versenyhétvégék nagyon szenvedősre sikeredtek a McLaren-Honda számára, de nagyon várjuk Barcelonát, az európai rész kezdetét. Nem számítunk arra, hogy nagyot fordulna a szerencsénk, de Stoffel Vandoorne legutóbbi célba érése Szocsiban végre egy jutalom a háttérben zajló kemény munkáért. Ez a kemény munka hozza meg, hogy lassanként kijavítjuk a megbízhatósági gondokat, valamint további pozitív jeleket várhatnak tőlünk” – nyilatkozta Eric Boullier csapatfőnök.

„Számos aerodinamikai újítást hozunk Spanyolországba az MCL32-re, ahogy a csapatok többsége is ezt teszi és kihasználja a lehetőséget. Az új elemek és a spanyol szurkolók lelkes támogatása segíthet nekünk, hogy megbízhatóan teljesítsünk egy teljes hétvégét, jobb tempóban, mint eddig, erősödést várunk. Alonso hazai versenye erre a legjobb helyszín lehet” – zárta gondolatait Boullier.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: