DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Bottas második számú pilóta? Hát nem!

Valtteri Bottast Bahrein után már be is skatulyázták Hamilton vízhordójának, aki tipikus második számú pilóta. Szocsi győzelme azonban újra kinyitja a kérdést, vajon mennyire fájhat a Mercedesnek, ha igazi harc alakul ki a két versenyző között?

Az Orosz Nagydíjon aratott győzelme még speciális helyzet volt Lewis Hamilton szempontjából, mivel a britnek még jól is jött Bottas győzelme, ezzel ugyanis fontos hét pontot vett el (eddigi) fő riválisától, Sebastian Vetteltől. A finn ezzel ismét bejelentkezett a világbajnoki címért folyó harcba, ez pedig nem túl jó hír Hamiltonnak. Kérdés, hogy továbbra is tervezi-e a Mercedes, hogy előnyben részesíti a háromszoros világbajnokot Bottas kárára, vagy valóban szabadon harcolhatnak mindenféle csapatutasítás nélkül?

Bottas sikere ráadásul közvetlenül a kétes megítélésű Bahreini Nagydíj után érkezett, ahol a finn pilótának kétszer is el kellett engednie csapatutasítást követve márkatársát, Lewis Hamiltont. Azonnal érkezett is a reakció a sajtó részéről, miszerint Bottast egyértelműen vízhordónak szerződtette a Mercedes, Hamilton a kedvezményezett. A Mercedes korábban mindig úgy nyilatkozott, hogy náluk nincs csapatutasítás, szabadon versenyezhetnek a pilóták egymással, mint annak idején Rosberg és Hamilton. Bahrein után azonban már Toto Wolff csapatfőnök is elismerte, hogy megfontolják a csapatsorrend felállítását, mert Vettel és a Ferrari túlságosan nagy kihívás elé állítja őket, csapatsorrenddel pedig Hamilton esélyei megnőnek.

Bottas valóban versenyezhet Hamilton ellen?


A finn pilóta azonban nem igazán törődött a pletykákkal és nem befolyásolta őt negatívan a legutóbbi versenyhétvégén, ahol látványosan jobban teljesített mindhárom nap, mint nagyobb nevű csapattársa. „Nem gondolom, hogy ez volt a siker oka, amikor az autóban ülsz, nemigen számít, hogy mérges vagy-e, vagy sem. Amikor vezetek, ott nem nagyon van érzelem. Minden körben, minden pillanatban a legjobbat akarom kihozni magamból. Az összes megkérdőjelezés, minden spekuláció, hogy második számú pilóta vagyok-e, és így tovább, nem számít, lepattan rólam” – írta le a számára nem nagy nehézségeket Bottas.

„Ez még csak az év eleje, nehéz következtetéseket levonni, hogyan alakul majd a végéig. Nem aggódtam a különbség miatt, a hétvége előtt már 30 pont volt a lemaradásom. A körülményeket tekintve ez egészen elfogadható volt, de most már nincs is ennyi. Az autó fejlesztésére összpontosítunk elsősorban, ilyen korai szakaszban ugyanis felesleges a világbajnokság állásának részleteibe belemenni. Még 16 verseny van hátra, addig még rengeteg dolog változhat” – folytatta a finn pilóta, aki tehát jócskán csökkentette lemaradását csapattársához képest.

Bottas győzelme azt jelenti, hogy 23 egységgel van a vezető Vettel mögött (aki idén másodiknál rosszabb helyen még nem végzett), Hamiltonnal szemben azonban csak 10 pont a lemaradása. Kérdés, hogy a Mercedesnek jó lenne-e, ha Bottas esetleg Spanyolországban is győzni tudna, mert az nyitná ki igazán a kérdést az Ezüst Nyilaknál, hogy legyen-e csapatsorrend, vagy sem. Vajon a Mercedesnél melyik lehetséges út megvalósulásának drukkolnak most, hogy a Ferrari ennyire erős?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: