DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
F1

Alonso nehezebben viseli a McLaren problémáit

A wokingiak F1-es alakulatának versenyigazgatója, Eric Boullier úgy véli, az első teljes szezonját futó Stoffel Vandoorne számára nem jelentenek akkora gondot a sorozatos műszaki meghibásodások.

A McLaren számára a Hondával való újbóli házasságuk óta szinte csak a szenvedésről szól a Formula-1, s ha lehet, idén még több technikai nehézség hátráltatja a legendás istállót. A Bahreini Nagydíj ékes példája volt ennek: nem kevesebb, mint négy alkalommal hibásodott meg ugyanaz az alkatrész – nevezetesen az MGU-H – a két autóban. Fernando Alonso türelme alighanem fogytán van a Hondával szemben, de alighanem csapattársát, Stoffelt Vandoorne-t is megviselik a körülmények, hiszen egy ilyen autóval nem igazán tudja megmutatni, mire képes.

alonso-mclaren-bahrein-2017-dppi_1



Eric Boullier szerint azonban az adatokból látszik, hogy a belga jó munkát végez: „Ha sorra vesszük az edzéseket, rengeteg probléma volt az autójával, és egyszer sem került olyan helyzetbe, hogy kihozhassa belőle a maximumot. Ha megnézzük az adatokat körről körre, akkor láthattuk, hogy amikor minden rendben volt az autójával, akkor tökéletesen vezetett” – idézi a McLaren versenyigazgatóját a crash.net.

„Ráadásul versenyben volt Fernandóval, vagy legalábbis közel került hozzá, ami jó hír, s egyúttal bizonyítja, hogy megérdemelten kapott lehetőséget a Formula-1-ben. De valóban szükségünk lenne már egy problémamentes hétvégére” – mondta Boullier.

A szakember szerint éppen azért, mert Vandoorne még a pályafutása elején jár, sokkal könnyebb feldolgoznia a mostani nehézségeket, mint a karrierje vége felé közeledő kétszeres világbajnok csapattársnak: „Azt kell mondanom, Fernando számára rosszabbak ezek a problémák. Stoffel még új, sokat kell tanulnia, hosszútávon is támogatja őt a McLaren, szóval őszintén szólva, ő még várhat egy kicsit.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: