DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

Ez kell a McLarennek Alonso megtartásához

Zak Brown beszélt arról, hogy jövőre is szeretnék megtartani a kétszeres világbajnok Alonsót, de ehhez nemcsak a wokingiaknak, hanem a japán motorgyártónak is hozzá kell tennie a magáét.

Siralmasan indult a McLaren-Honda 2017-es szezonja: az első három versenyhétvégén nemhogy pontot nem szerzett a brit istálló, hanem az is szenzáció, ha befejeznek egy-egy futamot Alonso és Vandoorne. Ez eddig egyszer történt meg, a belga versenyzőt a 13. pozícióban intették le Ausztráliában.

Bahreinben Vandoorne-nak nem volt ekkora szerencséje, ugyanis motorprobléma miatt el sem tudott indulni a vasárnapi futamon. A McLaren főnöke a következőket mondta az esetről: „Nagyon sok problémánk volt ezen a hétvégén, és borzasztóan érzem magam, hogy Stoffel el sem tudott indulni vasárnap. Meg kell találnunk a probléma gyökerét, a partnerünk is ezen dolgozik, de sajnos ebben a sportban az ilyen dolgok nem oldódnak meg gyorsan.”

 alonso-bahrein-futam-2017



Brown reméli, hogy az európai hétvégékre már javulni fog az istálló helyzete: „Szeretnék optimistábban menni Oroszországba, de attól tartok, hogy többnyire ott is ugyanaz lesz a helyzet, mint itt. Amikor Európába érkezünk, kipróbálunk néhány új dolgot az autóban, és egy új motort is, ami remélhetőleg javulást hoz majd nekünk. Eddig még van pár verseny, de a szezon közepe már realisztikusabb lesz, hol is fogunk tartani.”

Az amerikai üzletember Alonso helyzetére is kitért: „Ha Fernandónak tudunk egy versenyképes autót adni, megtarthatjuk őt a következő szezonra is, ebben biztos vagyok. Szeret nálunk lenni. Nagyszerű vele dolgozni, frusztrált, de csapatjátékos, és próbál motiválni minket. Azon vagyunk, hogy egy jó autót adjunk neki és Stoffelnek. Ha ez megtörténik, velünk marad.”

„Mindenki a bokszutcában, akinek van egy szabad ülése, tárgyalni akar vele. Nem teszünk fel mindent egy lapra, ez felelőtlenség lenne. Az persze biztos, hogy ő az, akit az autónkban szeretnénk látni, és a nyáron elkezdjük a tárgyalásokat, amikor már körvonalazódik, hol tartunk pontosan” - zárta gondolatait a kétszeres világbajnok megtartásáról Brown.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: