DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Alonso: „Elképesztő” volt a sebességünk

Újabb rendkívül frusztráló futamon van túl a McLaren-Honda spanyolja: elmondása szerint hiába áll oda motiváltan az F1-es versenyek rajtjához, ha az erőhiány miatt nem élvezi a csatákat.

Fernando Alonso bahreini versenye ismét elsősorban a panaszkodásról szólt: a spanyol már a futam közben, csapatrádión nehezményezte, hogy mennyire gyenge a Honda erőforrása, az utolsó körökben pedig még a technika ördöge is kibabrált vele, így hiába küzdött újfent elég harcosan, ezúttal sem látta meg a kockás zászlót a kétszeres világbajnok.

alonso-mclaren-bahrein-futam-2017



„Frusztráló verseny volt. Elképesztő volt, mekkora erőbeli és teljesítménybeli hátrányban voltunk itt az egyenesekben” – értékelt Alonso a GPUpdate.net hasábjain. „Néha belenéztem a tükörbe az egyenesek elején, és 300-400 méterrel mögöttem voltak az autók. El is feledkeztem róluk, elkezdtem állítgatni a beállításokat a kormányon, csináltam a magam kis dolgait, aztán a következő dolog, amit láttam, hogy a féktávon ott van mellettem az autó.”

„Közel voltunk a pontszerző zónához, de ez nem elég. Most egyáltalán nem volt meg az a tempónk, mint Ausztráliában és Kínában, végül aztán egy probléma miatt ki is kellett állnunk. Frusztráló az egész. A piros lámpák kialvásakor még rendkívül motiváltan veted bele magad a csatákba, de akkora a lemaradásod az egyenesekben, hogy esélyed sincs védekezni. Fair módon csatázol, de egyáltalán nem élvezed.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: