DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Alesi a Ferrari győzelmét várja, mások óvatosabbak

Jean Alesi úgy érzi, hogy korábbi F1-es csapata, a Ferrari most már készen áll a világbajnoki cím megszerzésére és Kínában is kiválóan fog menni. Más szakértők még nem bocsátkoznak ilyen jóslásokba.

Alesi 1991 és 1995 között szolgálta a maranellói istállót, egyetlen futamgyőzelmét is velük szerezte ’95-ben, Kanadában. A francia ex-pilóta úgy érzi, az évtizedes várakozás véget ér a Ferrari számára és idén meglesz a cím.

„Az áttérés az új szabályokra több helyen nem volt egyértelmű, például a várható erőviszonyok terén. Ezernyi kétség merült fel, hogy mit csinál a Mercedes, vagy éppen a Red Bull. De Ausztrália után arra számítok, hogy a Ferrari megtartja jó formáját és Kínában is villantani fog. Annyira könnyedén követte Vettel a verseny közben Hamiltont, hogy az bámulatos volt. Ugyanakkor Hamiltonnak esélye sem volt Vettelre zárkóznia. Ha egy autó a kezdetektől ennyire jó, a fejlesztése is sokkal könnyebb” – ismertette álláspontját Jean Alesi.

Jean Alesi szerint Kínában is a Ferrari győzelmére számíthatunk


Flavio Briatore szerint elég korai még kijelenteni, hogy a Ferrari a 2017-es világbajnoki címért fog harcolni, de szerinte is Kínában már pontosabb képet kapunk az erőviszonyokról. Briatore úgy véli, a felfüggesztési mizéria igenis negatív hatással volt a Red Bullra és a Mercedesre is. Jarno Trulli szintén úgy érzi, hogy a Ferrari jelenlegi pozíciója kiváló, de Melbourne mindig is különleges pálya volt, előrelépésre számít a másik két fő rivális részéről is. Szerencsés esetben létrejöhet szerinte egy Ferrari-Red Bull-Mercedes hármas harc a címért.

A March és a Ferrari korábbi pilótája, Ivan Capelli is óvatosan fogalmazott. Szerinte is nagy hátrányt jelentett a Red Bull és a Mercedes istállónak, hogy nem használhatták „okos felfüggesztésüket”, de a legjobb három istállónak mind megvannak a megfelelő forrásai ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak fejleszteni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: