DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton: Nem a stratégiával hibáztunk

A Mercedes háromszoros világbajnok pilótája, Lewis Hamilton szerint a korábbi kerékcsere, ami miatt Vettel végül le tudta őt győzni, szükségszerű volt a hirtelen tapadásvesztés miatt.

Hamilton a rajttól kezdve az élen állt az Ausztrál Nagydíjon, de Vettel nem veszítette őt szem elől és folyamatosan üldözte előbb másfél, majd két másodperces hátrányból. Amikor a brit mindössze 17 kör után kiment a bokszba kereket cserélni, Vettel már alig fél másodperc lemaradással a sarkában loholt. A korai bokszkiállás tehát nem taktikai hiba volt, az ultralágy hamar elkopott Hamilton autóján.

A csere után a friss lágy szettel ismét azonnal felvette a megfelelő ritmust, ám hamarosan utolérte Max Verstappent és beragadt mögé. A versenymérnöke szólt is a brit pilótának rádión, hogy kritikus fontosságú megelőzni a hollandot, Hamilton azonban csak annyit tudott válaszolni, hogy nem tudja, miképp gondolják, hogy ő ezt végre tudja hajtani. Valóban, egyetlen olyan pillanat sem adódott, amikor a jóval frissebb gumikon futó Hamilton valódi támadást tudott volna indítani a már jócskán használt gumikon haladó Verstappen ellen.

A pillanat, amikor eldőlt a győzelem sorsa: Vettel Verstappen és Hamilton előtt maradt a kerékcsere után


Ahogy Vettel is megejtette a kerékcseréjét néhány körrel később, hajszálnyival a csatázó páros elé sikerült kerülnie, sikerült a német versenyzőnek az előzés. Nem sokkal később már fel is melegítette Vettel az abroncsokat, majd elillant a messzeségbe. Mire Verstappen is a bokszba hajtott új gumikért, már hat másodperc volt Vettel előnye, de utána sem volt rá veszélyes Hamilton, sőt a britnek inkább a gyorsabbnak tűnő csapattárstól, Bottastól kellett tartania.

„A versenyen szenvedtem az abroncsokkal, azért kellett előbb kereket cserélnem, mert egyszerűen már elment a tapadásom. A csere után azonban beragadtunk az egyik Red Bull mögé. Szenvedtünk a tapadással az elejétől a végéig. Sebastian mindig válaszolni tudott a köridőimre, döntő többségében ő volt a gyorsabb” – nyilatkozott Lewis Hamilton.

„A verseny vége felé forgalomba kerültem és kicsit már kezdtek túlmelegedni a kerekeim, megint szenvedtem a tapadással. Lelassultam, az előnyöm pedig csökkent. A verseny azon dőlt el, hogy korábban kellett jönnöm és megakadtam a forgalomban, de hát ez az autóverseny” – fejezte be okfejtését Hamilton, aki így is egy második hellyel nyitotta az évadot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: