DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

A Williams végre megszólalt Bottas-ügyben

Amióta felmerült, hogy a 2017-es F1-es szezontól Valtteri Bottas helyettesítheti Nico Rosberget a Mercedesenél, a Williams nem kommentálta a pletykákat - egészen mostanáig.

Már több napja pörög a világsajtó Valtteri Bottas esetleges Mercedeshez igazolásán, de a Willamstől eddig egy „no komment”-jellegű nyilatkozattal kellett, hogy megelégedjünk. A finn azt követően került pole-pozícióba a Mercedes listáján, miután potenciális első számú kiszemeltjük, Fernando Alonso elkötelezte magát a McLaren-Honda felé. Csütörtöki sajtóhírek szerint, ha Bottas távozna a Williamstől, akkor Felipe Massa térne vissza a helyére, ez pedig teljes mértékben egybevág Claire Williams BBC-nek adott nyilatkozatával mely szerint akkor engednék el a finnt, „ha egy megbízható és tapasztalt alternatíva állna a rendelkezésünkre.”

„Le vagyok nyűgözve, hogy egy olyan csapat, mint a Mercedes, potenciális helyettesként gondol rá Nico Rosberg után” – mondta a helyettes csapatfőnök. „Mindig is tudtuk, hogy Valtteri a sportág egyik legnagyobb tehetsége, és büszkék vagyunk rá, hogy a világbajnok csapat is így gondolja. Ennek ellenére a Williamsnek is meg vannak a saját ambíciói, és mindig biztosítanunk kell, hogy a csapat a lehető legjobb helyzetben legyen a továbblépéshez. Csakis akkor változtatnánk, ha a Williams továbbra is erős pozícióban maradna, és fejleszteni tudna 2017-ben. Ha engedjük, hogy Valtteri távozzon, csak akkor tennénk ezt, egy megbízható és tapasztalt alternatíva állna a rendelkezésünkre, például Felipe Massa. Bármit is fogunk dönteni, azt a csapat érdekében tesszük majd.”



Érdekes helyzet állt elő a Mercedes és a Williams között: a csillagosok vezetője, Toto Wolff Bottas menedzsmentjének tagja, mindemellett a grove-iak is a brackley-iek erőforrásait használják. A Williams mindenképpen szeretné megtartani ezt a jó viszonyt a két alakulat között, s bár az első ajánlatot visszautasították, a fentebbi nyilatkozat is arra utalhat, hogy a mégiscsak hajlanak a megegyezésre. Massa visszahívása a BBC szerint is megvalósulhat, hiszen nem esett ki ritmusból, és remek mérceként szolgálhat az érkező újonc, Lance Stroll számára.

A Williams azzal is nyerhet, ha a Mercedes Bottasért cserébe valóban megfelezi a motorokért kért összeget, a megspórolt pénzt a csapat így fejlesztésekre fordíthatja, melyeknek igencsak híján voltak a 2016-os szezonban. Sőt, a Mercedes is nullszaldóval, vagy ahhoz közel jöhetne ki az ügyletből, hiszen csak jövőre 22 millió dollárt spórolnak Rosberg el nem utalt fizetése miatt – persze ebből kellene finanszírozni Bottast is, de valószínűtlen, hogy ekkora összeget kapna. Csak a miheztartás végett: a finn ebben az évben hírek szerint 3,3 millió dollárt kapott a Williamstől.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: