DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

A Mercedes három mélypontja a szezonban

Bár ismét nagy fölénnyel húzták be a világbajnoki címet, az élet a Mercedesnél sem csak játék és mese – a stuttgartiak F1-es csapatának főnöke elmondta, mik voltak a 2016-os év mélypontjai.

A 2016-os szezon utolsó csapatvezetői sajtótájékoztatóján természetesen a bajnoki címért csatázó páros „főnöke”, Toto Wolff is képviseltette magát, akinek több érdekes kérdést is feltettek, többek közt Hamilton tegnapi megjegyzésével kapcsolatban is, miszerint visszavonulása után érdekes dolgokat ír majd meg a 2016 elején történt szerelőcsapat-cseréről, ám Wolff erre kitérő választ adott, szerinte Hamilton szavait kiragadták a kontextusból. Arra viszont korrektül felelt, hogy melyek voltak az idény mélypontjai a csillagosok számára:

„A legrosszabb Malajzia volt: Lewis meghibásodása a semmiből jött, miközben magabiztosan vezetett, s ez komoly hatással volt a szezonjára. A második helyen Barcelona áll, igen ritka eset, hogy mindkét autód kiessen, számunkra új tapasztalat volt. De mivel régen fordult elő, belefért. És ott van Ausztria, csupán pár versennyel azt követően, hogy leszögeztük, hogy a Spanyolországban történtek elfogadhatatlanok. S ez túl volt egy határon...” – mondta az osztrák csapatvezető, aki a jövő évi szabályváltozásokra is kitért:

hamilton-malaysia-d6



„Nem támogattuk ezt különösebben, s az sem mondható, hogy az erőviszonyok miatt, hiszen egyértelmű, hogy a jelenlegi keretek közt a csapatok közelebb kerülnek egymáshoz. Egyszerűen nem hittük, hogy ez a jó irány, s őszintén remélem, hogy a légáramlatok nem teszik majd túl nehézzé az előzést. Az autók gyorsulása viszont számomra is izgalmas, olyan kanyarok is padlógázassá válnak, melyek jelenleg nem azok. Az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket az nehezíti meg, hogy a csapatok véleményét természetesen saját érdekeik is befolyásolják...”

Ami pedig a csapat juniorversenyzőit illeti, Wolff is megerősítette, hogy tárgyalnak a Sauberrel Pascal Wehrlein 2017-es üléséről: „Nagyszerű, hogy Pascal és Esteban a Manornál vezethetett, igazán lenyűgöző a csapat fejlődése. Esteban most a Force Indiához igazol, Pascal ügyében pedig a Sauberrel és a Manorral is egyeztetünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: