DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Rosberg az élen az „esernyős” edzésen

No nem mintha túl csapadékos lett volna az idő, az esernyő egészen más szerepet töltött be a Brazil Nagydíj harmadik szabadedzésén, amely a körülményes kezdés után kettős Mercedes-elsőséget hozott.

Nedves reggelre ébredt a Formula-1 mezőnye Interlagosban, és a szabadedzés kezdetéig lógott az eső lába a pálya felett. A zöld lámpák kigyulladásakor is volt még egy kis víz az aszfalton a korábbi esőzések által, és ismét szemelni kezdett, így aki azonnal kihajtott egy felvezető körre, óvatosságból extrém esőgumival tette. Az első visszajelzések azonban minden pilótától egyértelműen azt sugallták, hogy a pálya már alig nedves, így a következő menetét már mindenki slickekkel kezdte meg.

Kezdetben persze volt még némi csúszkálás és óvatosság, így Lewis Hamilton is elhagyta a pályát egy alkalommal, a legszokatlanabb eseményt pedig az hozta, amikor egy fekete esernyőt fújt ki valakinek a kezéből a szél, ami egyenesen az 1-es kanyar belső ívén, a Senna-S egy nehezen belátható pontján landolt. Pár perces dupla sárga zászlós figyelmeztetés után tudták eltávolítani az idegen tárgyat, amit mindenkinek sikerült elkerülnie.

rosberg_1



A köridők gyorsan javultak, és akkor kezdett állandósulni egy kicsit a helyzet, amikor a félidő környékén a két Ferrari állt a tabella élére Kimi Raikkönen 1:12,530-as körének vezetésével. Következőnek Daniel Ricciardo ugrott az első helyre, de a többség hosszabb etapokkal is kísérletezett, így a Mercedesek sokáig a mezőny végén tanyáztak, miután időmérős próbakört nem is teljesítettek.

Az utolsó negyedóra elején kezdtek kicsit felpörögni az események, Verstappen 1:12,0-jára ekkor Rosberg válaszolt egy 1:11,7-tel. Hamilton is rászánta magát egy gyorskörre, amely 93 ezreddel lassabb lett csapattársáénál, így Rosberg zárta az első helyen az utolsó szabadedzést, a brit pedig gondoskodott a kettős Mercedes elsőségről a Ferrari és a Red Bull párosa előtt.

A Sauber az első kör után valamilyen meghibásodást talált Marcus Ericsson autójában, aki emiatt a továbbiakban már pályára sem lépett. Kiemelendő történés még Romain Grosjean kipördülése, valamint egy különös hiba a McLarennél, akik az autó megállítására kérték Jenson Buttont, miután egy "lyukat" láttak az MP4-31-ből érkező az adatokban, de némi eszmecsere után a brit visszakormányozta azt a bokszba.

 

A harmadik szabadedzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Nico Rosberg Mercedes 1:11.740   19
2 Lewis Hamilton Mercedes 1:11.833 0.093 21
3 Sebastian Vettel Ferrari 1:11.959 0.219 14
4 Kimi Räikkönen Ferrari 1:12.027 0.287 16
5 Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:12.077 0.337 19
6 Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:12.287 0.547 21
7 Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:12.614 0.874 27
8 Jolyon Palmer Renault 1:12.968 1.228 19
9 Felipe Massa Williams-Mercedes 1:12.990 1.250 26
10 Fernando Alonso McLaren-Honda 1:13.002 1.262 12
11 Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 1:13.203 1.463 14
12 Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:13.231 1.491 19
13 Kevin Magnussen Renault 1:13.255 1.515 15
14 Carlos Sainz Toro Rosso-Ferrari 1:13.293 1.553 20
15 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:13.344 1.604 15
16 E.Gutiérrez Haas-Ferrari 1:13.596 1.856 16
17 Daniil Kvyat Toro Rosso-Ferrari 1:13.609 1.869 13
18 Jenson Button McLaren-Honda 1:13.750 2.010 9
19 Pascal Wehrlein Manor-Mercedes 1:13.972 2.232 20
20 Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:13.992 2.252 14
21 Esteban Ocon Manor-Mercedes 1:14.222 2.482 21
22 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari - - 1
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: