DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Vettel rajtbüntetést kapott Suzukára

Vétkesnek találta Sebastian Vettelt a versenybíróság a Malajziai Nagydíj első kanyarjában okozott balesetért, amivel a saját kiesése mellett Nico Rosberg futamát is megnehezítette. A büntetést a jövő hétvégén kell letöltenie.

vettel-sepang



Az ominózus esetről már mindhárom résztvevő, a vétlen Nico Rosberg, a versenyt törött felfüggesztéssel azonnal feladó Sebastian Vettel, és a zűrzavarból a legkisebb veszteséggel kikeveredő Max Verstappen is elmondta véleményét, de ezzel még nem ért véget a történet, hiszen a versenybírók korábban jelezték, hogy a leintést követően kivizsgálják a balesetet.

Három órával a verseny vége után meg is született a döntés, miszerint Vettelt bűnösnek találták, ennek következményeit pedig egy három rajthelyes hátrasorolás képében kell majd elviselnie a jövő hétvégén sorra kerülő Japán Nagydíjon.

A közlemény az alábbi módon fogalmaz: „A videó alapos kielemzése és az érintett versenyzővel való beszélgetés után a versenybírók megállapították, hogy bár a balesetben résztvevő autók közel azonos sebességgel haladtak, az 5-ös autó (Vettel) vezetője egy kis hibát vétett, amikor az 1-es kanyar belső ívére húzódott, és ez vezetett a 6-os autóval (Rosberg) való ütközéshez. A 6-os autó emiatt kipördült a második helyről és több pozíciót is veszített. A versenybírók megítélése szerint ez nagyrészt az 5-ös autó versenyzőjének a hibájából fakad, ezért elrendelte a fenti büntetést ütközés okozásáért.”

A suzukai időmérőt követően érvénybe lévő háromhelyes büntetés mellett Vettel két büntetőpontot kapott, így most összesen néggyel rendelkezik az elmúlt 12 hónapos periódusból.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: