DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Szoftverprobléma hátráltatta a Williamseket

Nem úgy sikerült a Belga Nagydíj időmérő edzése a Williams pilótáinak számára, ahogy azt eltervezték, hiszen csak a nyolcadik és a tízedik pozícióból rajtolhatnak el a vasárnapi futamon.

A hétvégi eddigi szakaszában biztatóbb eredményre számíthattak volna, ha nem adódnak gondok mindkét versenyző szoftverével. Bottas szerint akár a legjobb hatban is végezhetett volna, ha minden simán megy az időmérő edzésen.

A finn ennek megfelelően csalódottan kezdte nyilatkozatát: „Nyilvánvaló, hogy egy kissé problémás időmérő edzésen vagyunk túl. Ha figyelembe vesszük a szoftverproblémákat, amikkel küszködtünk, azt hiszem ennek felel meg az eredményünk is. Szomorú, hogy előjött ez a gond, mert emiatt nem fértünk be az első hatba.”

Bottas bizakodóbb hangnemben folytatta gondolatmenetét: „De a verseny úgyis holnap van, és az ottani eredmény számít majd igazán. Az autót jobbnak éreztem, mint tegnap, tehát már előreléptünk. A szabadedzések hosszú etapjain jónak tűnt a verseny tempó, tehát erős versenyünk lehet holnap, annak ellenére, hogy ma nem sikerült tökéletesre az eredmény.”

 williams_08.27.



Massa ugyanazzal a gonddal kezdte mondandóját, mint csapattársa: „Szoftverproblémám volt a Q1-ben, ami hibákat eredményezett, így nem tudtam normális kört összerakni. Ez nagyon nem segítette az időmérőmet, mert csak egy szett szuperlágy gumim maradt a harmadik szakaszra.”

A brazil pilóta elismerte, hogy hibázott a Q3-ban, de a versenygépe viselkedését és tempóját bátorítónak találja: „Mindent beleadtam az utolsó körömön, de blokkolt az első gumim az egyes kanyarban, és nagyon sok időt veszítettem, tehát nem vagyok boldog. Ha maradt volna még egy szuperlágy szett, sokat segített volna rajtam, de nem ez történt, ami néhány pozícióba került. Meglátjuk, mi lesz holnap. Az autóval és a köridőkkel elégedett voltam az időmérőn.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: