DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Miben kellene leginkább fejlődnie az F1-nek?

Napjainkban számos kritika éri az F1-et, amiért unalmasak a versenyek, halkak az autók, valamint túl bonyolultak a szabályok. Egy bennfentes szerint azonban nem ezek jelentik a legfőbb problémát.

Az elmúlt években többször is az a vád érte a Formula-1-et, hogy túlságosan sokat számít benne a technika, így a versenyzők teljesítménye már nem annyira fontos tényező, mint korábban. Nemrég James Allison, a Ferrari technikai igazgatója is úgy nyilatkozott, hogy a pilóták szerepe csak nagyjából húsz százalék, és sokkal nagyobb jelentősége van a motornak és a karosszériának is. Paul Hembery, a Pirelli motorsport-igazgatója szerint ezen sürgősen változtatnia kellene az F1-nek:

„A legfontosabb terület, amin a Formula-1-nek keményen kell dolgoznia, hogy ismét a versenyző legyen a fő szempont és a fő összetevő ebben a sportban” – idézi Hembery szavait az F1i.com. „A pilótáknak kell lenniük a királyoknak, efelől semmi kétség. Egyetlen sportot sem fognak sokan követni, ahol nem a résztvevők jelentik a fő attrakciót. Erről komolyan meg vagyunk győződve.”

F1_Baku_DPPI



„Persze bizonyára vannak olyanok, akik ezt ellenzik, akik úgy hiszik, a technológia a legérdekesebb tényező a Formula-1-ben” – folytatta a szakember. „Mi viszont hisszük, hogy az emberi tényező az, aminek főszerephez kellene jutnia ebben a sportban. A mi részünkről mindig olyan változtatásokat szeretnénk elérni, ami lehetővé teszi, hogy ismét a versenyzők kerüljenek előtérbe.”

Hembery szerint a fentiek miatt azt sem könnyű megállapítani, melyik versenyző milyen teljesítményt nyújtott az adott hétvégén – márpedig a legtöbb sportban ez nem így van: „Nagyon érdekes, hogy a futamok után a legtöbben azt kérdezik, hogy ki a legjobb versenyző. És ha utána gondolunk, rájövünk, hogy senki sem tudja. Vegyük például a golfot: ha látod, hogy ki nyeri a US Opent, akkor tudod, hogy aznap ő volt a legjobb. És nem azért, mert ők játszanak a legjobb klubban. Ugyanez igaz a teniszre.”

„A csapatsportok kicsit másak, hiszen ott több tényező kombinációja dönt, és alapvetően ugyanez a helyzet a Formula-1-ben is” – tette hozzá. „Itt nem csak a versenyzőkről szól a dolog: ott van az a 800 ember, akik a gyárakban dolgozva segítenek megtervezni az autót. Ugyanakkor nézői szempontból éppen ezért nehéz megítélni a pilóták valódi értékét. Jelenleg reálisan csak a csapattársak között láthatunk igazi küzdelmet. Szóval ebben kellene fejlődnie a sportnak.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: