A Ferrari Formula-1-es története mindig is különleges lesz, ahogy azt Sebastian Vettel is elmondta - ő pontosan azért igazolt az olaszokhoz 2014 végén, hogy a maranellói istálló része, sőt, zászlóshajója lehessen. Korábban Fernando Alonso is hasonló véleményt fogalmazott meg a Ferrarival kapcsolatban, Lewis Hamilton azonban a Mercedesnél képzeli el karrierje hátralévő részét.
"Ránézek a csapatomra, az Ezüst Nyilakra és azt gondolom, hogy a része vagyok ennek a történelemnek és az is akarok maradni a későbbiekben. Amikor abbahagyom a versenyzést, továbbra is a Mercedes része akarok lenni" - nyilatkozta Hamilton a Sky-nak Barcelonában.

"Amit szeretek a Mercedesben: nézzük meg Stirling Mosst, nézzünk meg más pilótákat, akik idős korukban is itt vannak a csapat körül. A Mercedes tagja leszel egy életre" - tette hozzá. "A szárnyuk alá vesznek, gondoskodnak rólad és örökké a részük leszel. Nem tudom magam elképzelni úgy, hogy nem a Mercedeshez kötődöm".
Természetesen őt is lenyűgözi hosszú évek óta a Ferrari, de maximálisan elkötelezett a Mercedesszel kapcsolatban. "Ahhoz nem férhet kétség, hogy amikor gyerekként néztem az F1-et, gyönyörűnek találtam a vörös autót. A Ferrari az utcán és a versenypályán is szenzációsan fest és valami nagyon különleges olasz szellem lengi körül a csapatot. Viszont a Mercedeshez kötődöm 13 éves korom óta".
"Őszintén szólva ebben a pillanatban amikor Sebastiant és a Ferrarit nézem, nem érzem úgy, hogy 'a fenébe, én akarom azt az ülést', jól érzem magam" - zárta gondolatait a háromszoros világbajnok.