DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 22. kedd
F1

Egy „rajongó” került be a Williams vezetőségébe

Az amerikai Brad Hollinger személyében egy olyan vállalkozó is részt vesz mostantól a Williams sorsát érintő döntéshozásban, aki eddig kevés szakmai tapasztalattal rendelkezik az F1-ben.

Az istálló kedden jelentette be, hogy döntéshozó testületét egy harmadik „non-executive” (azaz a csapat napi szintű feladataiban szerepet nem vállaló) igazgatóval bővítette azáltal, hogy Brad Hollinger csatlakozik Nick Rose-hoz és Eddie Charltonhoz. Ők ugyan nem olyan ismerős arcok, akik gyakran megjelennének a paddockban, mégis döntéseik nagy hatással vannak a csapat hosszabb távú működésére.

PA1864452.0036



Hollinger immár a csapat második legnagyobb részvényesévé vált Frank Williams után, hiszen immár 15% tulajdonjogot birtokol, amit apránként a korábban szintén a grove-iak kötelékében ténykedő, de már három évvel ezelőtt a Mercedeshez csatlakozó Toto Wolfftól vásárolt meg. Az amerikai egy ismert és sikeres vállalkozó hazájában, ahol egy jól kiépített, 92 kórházból és egyéb intézményből álló egészségügyi hálózatot működtet.

Az üzletember persze már hosszú ideje kapcsolatban állt a csapattal, az irántuk való elkötelezettsége pedig odáig mélyült, hogy be is vásárolta magát a vezetőségbe, amit nem csak az istálló, de a részvényeit eladó Wolff is támogatott.

A Williams ügyvezető igazgatója, Mike O'Driscoll így kommentálta az új jövevény érkezését: „Brad rendkívül sokat tud a Formula-1-ről, és hosszú ideje rajongója a Williamsnek - mindig is hatalmas szenvedélyt mutatott a csapat iránt. A csatlakozása csak tovább erősíti a már eddig is remek igazgatói csapatunkat, akik a cégnek és a részvényeseinknek a legmagasabb szintű iránymutatást biztosítják.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: