DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Alonso: Tudtuk, hogy nehéz hétvége lesz

Fernando Alonso a büntetéseknek köszönhetően utolsóként vághat neki az F1-es Belga Nagydíjnak. A McLaren pilótája szerint váratlan eseménynek kell történnie ahhoz, hogy élvezzék a holnapi futamot.

Ahogy azt idén megszokhattuk, a folyamatos szenvedés és gyenge eredmények ellenére Spa-Francorchamps-ba is optimistán érkezett meg a McLaren-Honda. Papíron volt is okuk rá, hiszen új motorral vágtak neki a Belga Nagydíj hétvégéjének, ám a várt előrelépés szemmel láthatóan elmaradt, a több motorcserének köszönhetően pedig összesen 105 helyes (!) rajtbüntetésben részesült a két pilóta – igaz, a wokingi alakulat szándékosan használta ki a szabályokban található kiskaput, hogy lehetőleg az összes büntetést ezen a hétvégén töltsék le.

Fernando Alonso a rekord méretű szankcióból 55 helyet „vállalt”, ez pedig azt jelenti, hogy az időmérőn a csapattársától kikapó spanyol versenyző a mezőny legvégéről rajtolhat a vasárnapi versenyen. Érthető módon a kétszeres világbajnok nem nyilatkozott túl nagy lelkesedéssel a McLaren sajtóközleményében:

Alonso Spa



„Tudtuk, hogy nehéz hétvége lesz” – kezdte Alonso. „Spa a leghosszabb pálya a versenynaptárban, rendkívül hosszú egyenesekkel, és tudjuk, hogy hiányzik a végsebességünk, ezért stratégiai szempontok miatt úgy döntöttünk, inkább most bevállalunk néhány büntetést. Tegnap nem sikerült hosszú etapot teljesítenünk a piros zászlók és néhány telemetriai probléma miatt, a ma délelőtti szabadedzést pedig a kipufogónál jelentkező hiba miatt hagytuk ki, szóval meglehetősen kevés kört tudtunk megtenni eddig. Remélhetőleg holnap célba érünk, és akkor kicsit többet megtudhatunk a kocsiról.”

2005 és 2006 világbajnoka már tegnap is elhintette, hogy esős versenyben bízik, s ezt a mostani eredmények ismeretében is megismételte: „Ahhoz, hogy élvezzük is a versenyt, valami izgalmasnak kell történnie: például esőnek. Egy száraz futam nehézzé tenné számunkra a dolgokat” – fogalmazott Alonso.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: