DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Élen a Mercedes, nyomában három tinédzser

Az ausztriai teszt első napján a tárgyalóasztal mellett történteket szinte nagyobb figyelem kísérte, mint a pályán zajló eseményeket - az eső ugyanis közbeszólt a gyakorlásba.

Hiába várták a csapatok komoly tesztprogramot szövögetve az Osztrák Nagydíj utáni keddet, a kétnapos teszt elején a heves esőzés azonnal ellehetetlenítette számukra a munkát. Reggel a teljesen vizes pályára alig merészkedtek ki az autók, majd a körülmények rosszabbodása után piros zászlóval gátat is szabtak a körözésnek, miközben a háttérben arról folyt a tanácskozás a csapatok között, hogy a tesztet a rossz idő miatt egy nappal kitolják - ennek értelmében kedden mindenki a garázsban maradna, és csütörtökön távoznának Spielbergből.

Végül azonban nem sokkal az egyórás ebédszünet után az eső elállt, és miután az autók előbb eső-, majd intermediate gumikon, hamarosan pedig már slickeken is kimerészkedtek a pályára, az a döntés született, hogy a csütörtöki maradás helyett a keddi programot nyújtják meg, így szokatlanul későn, csak este 20 órakor lendült meg a kockás zászló a Red Bull Ringen.

A Mercedes a vasárnapi futamgyőzelem után most is az élen maradt, ezúttal már Pascal Wehrleinnel a volánnál, aki a száradó pályán, de koránt sem ideális körülmények között 1:11,005-ös idővel lett a leggyorsabb. Bár a német tesztpilóta is csak 20 éves, a tabellán mögötte sorakozó három pilóta még tőle is fiatalabb: a Force Indiát vezető Esteban Ocon lett a második, a Toro Rosso pilótája, Max Verstappen a harmadik, a 19 éves Antonio Fuoco pedig a negyedik.

Fouco első F1-es tesztnapját teljesítette, a Ferrari akadémiájának tagjaként pedig rögtön a vörös autóval tehette ezt meg. A nap során 71 kört tett meg, ám egy baleset is az ő nevéhez fűződik, hiszen délután egy alkalommal kissé a fűre hajtva érkezett meg az 1-es kanyarhoz, így autója megcsúszott és a falnak koccant, piros zászlót és kisebb anyagi kárt előidézve.

A 100 kört senki nem érte el, legközelebb Verstappen járt hozzá, a második és harmadik legaktívabb pedig némi meglepetésre a hétvége legtöbbet küszködő autói, a Red Bull és a McLaren lettek két tesztpilótával, Pierre Gasly-val és Stoffel Vandoorne-nal a volánnál.

Az utolsó helyen záró Williams csak 37 kört tett meg a nap során, ám Susie Wolff néhány komolyabb fejlesztést is a pályára vitt, köztük egy a hátsó kerekek előtt található toldalékszárnyat is.

 

A teszt első napjának végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1. Pascal Wehrlein Mercedes 1:11.005   67
2. Esteban Ocon Force India 1:11.192 +0.187 73
3. Max Verstappen Toro Rosso 1:11.328 +0.323 97
4. Antonio Fuoco Ferrari 1:11.331 +0.326 71
5. Romain Grosjean Lotus 1:11.509 +0.504 45
6. Pierre Gasly Red Bull 1:11.757 +0.752 78
7. Raffaele Marciello Sauber 1:11.826 +0.821 53
8. Stoffel Vandoorne McLaren 1:12.530 +1.525 76
9. Susie Wolff Williams 1:13.248 +2.243 37
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: