DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 24. csütörtök
F1

Wolff: A Haas okosan teszi a dolgát

A Mercedes sportigazgatója, Toto Wolff úgy véli, hogy Gene Haas jövőre az F1-be lépő alakulata jól tette, hogy partnerkapcsolatba lépett a Ferrarival - szerinte ez mások számára is példaértékű lehet.

Egyre csak telnek a hetek és a hónapok, a Haas boszorkánykonyhájában pedig már javában folynak az előkészületek a 2016-os szezonra. A NASCAR-ban is érdekelt Gene Haas profizmusát remekül tükrözi, hogy a közelmúltban próbálkozó kiscsapatok kárán tanulva nem akar fejest ugrani az ismeretlenbe, ezért már az elejétől kezdve a Ferrari farvizén fog az F1-ben evezni, a maranellóiaktól kölcsönözve az erőforrást, és a szabályok által engedélyezett további alkatrészeket is.



De a Nemzetközi Automobil Szövetség sem volt rest, és egy ellenőrt, név szerint Marcin Budkowskit küldte a Ferrari főhadiszállására, megtekinteni, hogy a gárda szélcsatorna-programja rendeltetésszerűen halad-e – tudniillik a Haas is a maranellóiak méregdrága „játékszerét” fogja használni. Nem csak az FIA, a Mercedes figyelmét is megragadta a partnerkapcsolat, de Toto Wolff pozitívan nyilatkozott a „házasságról”.

„Számtalan lehetőség van arra, hogy valaki belépjen az F1-be, a Haas pedig nagyon intelligens módját választotta ennek” – nyilatkozta az osztrák a Speedweeknek. „Az FIA is leellenőrizte azt Marcin révén, így kétségem sincs afelől, hogy szabályos, amit csinálnak. Mindenesetre ez egy új lehetőség azok számára, akik szövetséget keresnek egy másik gyártóval” – tette hozzá a világbajnok alakulat vezetője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: