DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Ecclestone azt akarja, hogy Monza maradjon

Legalábbis ezt állítja a korábbi F1-es pilóta, Ivan Capelli, aki az Olasz Nagydíj otthonául szolgáló Milánó közeli versenypályát képviselte az F1 vezetőjével való monacói találkozón.

A monzai verseny körüli mizéria épp Bernie Ecclestone miatt robbant ki, amikor a tavalyi év során közölte, ha az olasz versenypálya nem hajlandó az aktuálisnál nagyobb jogdíjakat fizetni, a 2015-ben lejáró szerződést nem fogja meghosszabbítani, és búcsút int a Formula-1 1950-es indulása óta egy évet kivéve mindig a versenynaptárban szereplő helyszíntől. Egyelőre azonban Monza nem tudja előteremteni az ehhez szükséges anyagi forrásokat, ezért előrelépés továbbra sem történt. A felek legutóbb Monacóban találkoztak.



„A fontos vezetőkkel együtt jöttem Monacóba, hogy találkozzak Ecclestone-nal” – nyilatkozta a finn Turun Sanomat lapnak Ivan Capelli, a milánói autóklub vezetője, aki a 90-es években a Ferrarinál is versenyzett, fontos eredményeit mégis a Leyton House/March csapattal érte el. Capelli hozzátette, az új megállapodás feltételeiről eddig még nem esett szó. „Még nem kezdtük el pénzbeli témákról és hasonlókról beszélni.”

Mindazonáltal az 52 esztendős Capelli pozitív, állítja ugyanis, hogy Bernie Ecclestone a történelmi pálya maradása mellett áll. „Egyértelművé tette, hogy egy új, hároméves szerződést szeretne, valamint kifejtette, milyen fontos Monza az F1 számára, és mennyire akarja, hogy Olaszország a naptárban maradjon.”

Az ex-F1-esével éles ellentétben áll egy másik, korábbi nyilatkozat ugyanerről a találkozóról. Az olasz motorsport-szövetség vezetője, Angelo Sticchi Damiani egyenesen úgy fogalmazott: „Jelenleg egyáltalán nincs fény.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: