DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Elit társaságba lépett Rosberg

Bahreinben volt a német pilóta 100. versenye a Mercedesszel. A Formula-1 történetében mindössze 16 olyan pilótát találunk, aki ennyi futamot teljesített egy csapat színeiben.

Nico Rosberg a Williamsnél kezdte pályafutását, és ennél az istállónál sem töltött kevés időt, négy szezont (összesen 70 versenyhétvégét), 2010-re váltott a Mercedesre, amely az előző idényben Jenson Buttonnal bajnoki címet megnyerő Brawn GP-ből kelt életre. A német istálló színeiben szerezte meg pályafutása eddigi 8 futamgyőzelmét, 2014-ben pedig első ízben a világbajnokságért is küzdött, majd végzett másodikként Lewis Hamilton mögött. Rosberg újabb mérföldkőhöz ért a Bahreini Nagydíjon, ez volt 100. futama a Mercedesnél.

Előtte csupán tizenhat versenyző érte el a bűvös számot, az élen pedig természetesen Michael Schumacher jár, aki 1996 és 2006 között 179 versenyt teljesített a Ferrarival. Meglepő a listán Mark Webber második helye – itt érdemes megjegyezni, hogy az összeállítást készítő formula1.com a Jaguart és Red Bullt azonos csapatnak tekintette, csakúgy, mint Jenson Button esetében a BAR/Honda/Brawn istállókat. Webber egyébként önmagában a Red Bull-lal is felért volna a százas versenyzők közé, velük 129 nagydíjon indult el.



A névsorban találunk emlékezetes bajnoki címeket nyerő pilóta-csapat párosokat, mint Hakkinent vagy Prostot és a McLarent, Piquet-t és a Brabhamet vagy Alonsót és a Renault-t, de pár meglepő nevet is: Jacques Laffite 132-szer szerepelt a Ligier színeiben, ezzel ötödik helyet érdemel ki, és a pályafutása alatt mindössze 18 pontot szerző Pierluigi Martini is túllépte a 100-at a Minardival.

Egyes klasszikusok azonban épphogy lemaradtak a sorról: Ayrton Senna 96 nagydíjon ült a McLaren fehér-piros autójába, Nigel Mansell pedig 95-ször a Willamsben.

 

Versenyző

Csapat

Nagydíjak

1.

Michael Schumacher

Ferrari

179

2.

Mark Webber

Jaguar/Red Bull

163

3.

David Coulthard

McLaren

150

4.

Felipe Massa

Ferrari

139

5.

Jacques Laffite

Ligier

132

6.

Mika Hakkinen

McLaren

131

7.

Nick Heidfeld

Sauber

125

8.

Giancarlo Fisichella

Benetton/Renault

119

9.

Jenson Button

BAR/Honda/Brawn

119

10.

Sebastian Vettel

Red Bull

113

11.

Lewis Hamilton

McLaren

110

12.

Alain Prost

McLaren

107

13.

Nelson Piquet

Brabham

106

14.

Fernando Alonso

Renault

105

15.

Pierluigi Martini

Minardi

102

16.

Rubens Barrichello

Ferrari

102

17.

Nico Rosberg

Mercedes

100

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: