DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 24. csütörtök
F1

A Mercedes gyorsabban fejleszt, mint tervezte

A Ferrari formajavulása a Mercedest is váratlanul érte - Toto Wolff szerint a csapata kénytelen magasabb tempóra kapcsolni a fejlesztésekkel, de nem bánják a kihívást.

Malajziában olyan dolog történt, amit az egész tavalyi évben sem láthattunk: úgy győzték le a Mercedest, hogy a németek autóit semmilyen probléma nem hátráltatta, és bár a taktikával talán másképp is bánhattak volna, a Ferrari képes volt versenytempóban tartani az ő szintjüket. A csapatnál immár biztosan tudják, hogy a továbbiakban már nem elég csak önmagukra figyelniük és a saját tempójukban haladni a frissítések elkészítésével.

Dppi_00115002_442



„Olvastam egy cikket arról, hogy a Ferrari alaposan megtoldotta a költségvetését” - mondta a csapat üzleti oldalát irányító Toto Wolff. „Nekünk is mindenünk megvan, ami szükséges. Biztosak vagyunk benne, hogy az erőforrásaink és a személyzetünk révén remek helyzetben állunk.”

„Nyugodtnak kell maradnunk, folytatni a fejlesztéseket, a megfelelő dolgokat felrakni az autóra, és egyes elemeket korábban felrakni, mint az eredetileg terveztük. De semmi okunk nincs a pánikra. Csupán visszatértünk egy normális, megszokott versenyszezonhoz, amelyben nem csak egy csapat harcol a bajnokságért.”

Wolff persze rámutatott, hogy a Formula-1-ben mennyire gyorsan is képesek változni a dolgok, és egyetlen futam alapján sohasem lehet kijelenteni, hogy végérvényesen átrendeződtek a harcvonalak.

„Nem lenne szabad szélsőségekbe bocsátkozni az erőviszonyok elemzésekor. Melbourne-ben sokan a végletekig elmentek, amikor kijelentették, hogy a Mercedes minden futamot meg fog nyerni és senki nem lesz képes befogni minket. Aztán eltelt két hét, és hirtelen az emberek már arról beszélnek, hogy véget ért egy éra. Lehet, hogy tényleg egy új korszak kezdődik új harcokkal, de nagyon szívesen szállunk bele ezekbe a harcokba, elfogadjuk a kihívást” - zárta nyilatkozatát az osztrák szakember.

#

Egyedi külsővel és ajándékokkal is elérhető mostantól a Száguldás és Cirkusz 2014-2015. Az évösszefoglaló-beharangozó könyvet megvásárlóknak Monster Energy csomagot küldünk és egy nyereményjátékban is részt vesznek. További részletek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: