DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
F1

A McLaren története legrosszabb évkezdése

A statisztikákat áttekintve bizony nem túlzás ez a cím: eddig csak úgy nullázott az év első F1-es futamán a McLaren, hogy nem is ért célba. Az utolsó rajtsorhoz hasonlóért 1981-ig kell visszamennünk.

Eltekintve azoktól az esetektől, amikor egyik autójuk sem fejezte be a futamot, az idei volt a McLaren történetének legrosszabb szezonnyitója, hiszen Jenson Button két kör hátrányban a 11. helyen ért célba, Kevin Magnussen pedig a rajtrács felé vezető úton kiesett. A következőkben áttekintjük a hét korábbi évnyitót, amikor pont nélkül maradtak a wokingiak.

1966: A McLaren történetének első F1-es futama a Monacói Nagydíj volt, ahol Bruce McLaren egyedül rajtolt el az M2B-vel. Az alapító az időmérőn majd három másodpercet kapott az élmezőnytől, a versenyen pedig kilenc kör után kiesett egy szivárgási probléma miatt.

mclaren_1966_monaco



1977: A címvédő James Hunt és csapattársa, Jochen Mass egyaránt kiesett a szezonnyitó argentin versenyen – később azért nem volt rossz éve a McLarennek, hiszen bár a duplázás nem jött össze Huntnak, összesen három futamot nyert az istálló.

1981: Andrea de Cesaris és John Watson számára pocsékul alakult az időmérő edzés, hiszen a 22. és a 23. rajtkockát szerezte meg a két McLaren. A verseny sem sikerült sokkal jobban, de Cesaris már az első körben elszállt, miután nekiment egy riválisának, Watson pedig 16 kör elteltével esett ki fékhiba miatt.

mclaren_1981_LB

1986: A McLaren tempója egészen jó volt a riói szezonnyitón, ám végül se Prost, se Rosberg nem tudott célba érni a versenyen, mindketten motorhiba miatt estek ki. Az év végén a McLaren mégis bajnoki címet ünnepelhetett Prostnak köszönhetően, a konstruktőri trófeára viszont esélyük sem volt Rosberg gyenge szereplése miatt.

1994: A McLaren-Peugeot számára nem kezdődött jól az év, hiszen Hakkinen műszaki hiba miatt nagyon korán kiesett Interlagosban, Martin Brundle pedig vétlen részese lett egy balesetnek, mely során Jos Verstappen szó szerint ráesett.

1999 és 2000: A McLaren mindkét évben címvédőként érkezett Melbourne-be, de egyik alkalommal sem sikerült egyetlen pontot sem szerezniük – Hakkinen és Coulthard már a verseny első felében kiestek. Utóbbi évben egyébként mindkettejük versenyének a Mercedes meghibásodása vetett véget.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: