DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 18. kedd
F1

Furcsa ötlettel lassítaná Ecclestone a Mercedest

Az F1 84 éves irányítója is megszólalt az Ausztrál Nagydíjat követően, ahol a Mercedes felmosatta riválisaival a padlót - a brit üzletember előnyhöz juttatná a csillagosok riválisait.

Sebastian Vettel 25 másodperces hátránnyal követte a győztes Lewis Hamiltont a célban vasárnap, ami azonnal megkongatta a vészharangokat a riválisoknál: Christian Hornernek saját motorgyártója szapulása mellett arra is jutott ideje, hogy az erőviszonyok kiegyenlítéséért kiáltson, a szabályok változatlansága esetén pedig fontolóra veszik a sportágból való kivonulást.



A Red Bull álláspontját Bernie Ecclestone csak támogatni tudta: „100 százalékig igazuk van” – nyilatkozott a 84 éves vezető a Reuters hírügynökségnek. „Azt hiszem, van egy szabály, amit még Max [Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke – a szerk] hozott, hogy ha egy motorgyártó – jelen esetben a Mercedes – túlzottan előnybe kerül, akkor lehet módosítani a dolgokon.”

Ennél érdekesebb volt az a mondata, mely arra irányult, hogyan szeretné mindezt elérni: „Azt mindenki elismeri, hogy nagyszerű munkát végeztek. Viszont azt kellene tennünk, hogy befagyasztjuk számukra a motorfejlesztést, míg a többiek azt csinálhatnak, amit akarnak, így beérhetik őket.”

Ecclestone hozzászólt azokhoz a pletykákhoz is, melyek szerint, ha folyamatos vereségek kísérik a Red Bull további szereplését, az energiaitalosok otthagyhatják a Forma-1-et. „Lehet hogy így lesz, ki tudja? Dietrich szereti a sportot, és nem hiszem, hogy csak azért kiszállna, mert veszít. Valószínűbb, hogy akkor fogja ezt megtenni, ha ismét nyerni fog” – tette hozzá.

#

Egyedi külsővel és ajándékokkal is elérhető mostantól a Száguldás és Cirkusz 2014-2015. Az évösszefoglaló-beharangozó könyvet megvásárlóknak Monster Energy csomagot küldünk és egy nyereményjátékban is részt vesznek. További részletek.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: